Hosszú interjút adott az Indexnek a politikától visszavonuló és súlyos egészségügyi problémákkal is szembenéző Kunhalmi Ágnes. Az MSZP egykori társelnöke a képviselői mandátum korlátozásáról, a jogállami normák betartásának szükségességéről és Sulyok Tamás leváltásáról is beszélt a lapnak. Előbbi kapcsán megerősítette, nem a saját érdekében aggódik.

„Ez sokkal többről szól, mint az én politikai jövőmről. Arról szól, hogy kilépünk-e az európai demokratikus keretből, vagy olyan eszközöket keresünk, amelyekkel ugyanazokat a célokat érjük el, mégis betartjuk a jogállami normákat.
Megértem az emberek félelmét tizenhat év kormányzás után, azonban ez az eszköz nem éri el a valódi célját. Politikailag kell legyőzni az ellenfeleket, jogilag kell elszámoltatni a bűnösöket, mert csak így térhet vissza az ország Európába.
Ahhoz pedig, hogy az emberek ismét biztonságban érezzék magukat, és újra motiváltak legyenek a közélet alakításában, arányosabb választójogi törvényre, normális közéleti vitákra és párbeszédre van szükség.
Egyébként szerintem hamarabb omlik össze a Fidesz, mint annak idején az MSZP. A fideszes képviselők csak a NER rendszerében tudtak függőségi viszonyokat kialakítani egy-egy választókerületben.
Ha ezt a rendszert demokratizálják, és egy sokkal arányosabb választási törvény lép életbe, akkor újra meg újra minden körzetben le lehet majd győzni őket” – jelentette ki a szocialista politikus, majd hozzátette: „A választók azért álltak össze a Fidesszel szemben a Tisza mögött, hogy ne csak a Fideszt, hanem az általa képviselt politikai kultúrát is a történelem szemétdombjára küldjék. Ezért sem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk."
Ahogyan Sólyom László volt köztársasági elnök is vallotta, jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet helyreállítani, a cél nem szentesítheti az eszközt.
A Tisza nem adhatja meg a Fidesznek az esélyt arra, hogy most a demokrácia őreként tündököljön, és ezzel akár csak egyetlen szavazót is visszaszerezzen. Másrészt a Tiszának ma minden eszköze és felhatalmazása megvan ahhoz, hogy visszavezesse Európába az országot, és begyógyítsa azokat a társadalmi és szociális sebeket, amelyeket a Fidesz ejtett, anélkül, hogy a jogállamot sértő, alapjogokat korlátozó intézkedéseket hozna.”
A jogállamért aggódó szocialista politikus azért Sulyok Tamás köztársasági elnök fenyegetéséről és leváltásáról is elmondta a véleményét.
„Ha lenne Sulyok Tamásban szemernyi alázat is a hazája iránt, már lemondott volna, mert nem maradt sem erkölcsi, sem politikai alapja arra, hogy a nemzet egységét képviselje, és őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett”
– került kisebb ellentmondásba, majd azzal folytatta:
„A köztársasági elnöki tisztséggel kapcsolatban azon az állásponton vagyok, hogy az alkotmányozás során újragondolnám ezt az intézményt. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy közvetlen elnökválasztással az emberek dönthessenek az új köztársasági elnök személyéről. Ezzel teljes mértékben helyreállítható lenne az elnöki intézmény tekintélye” – zárta gondolatait Kunhalmi Ágnes.
(mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
