Az alábbiakat posztolta vasárnap délután a nárcisztikus kormányfő.
Magányosan a csúcson. Egy elkapott pillanat a Parlamentben lévő miniszterelnöki dolgozószobában.
Sokan kérdezik, hogy miként éltem meg emberként az első heteket miniszterelnökként.
A válasz összetett. Egyszerre éreztem felemelőnek és a jogos elvárások miatt óriási felelősségnek. És persze sokszor magányosnak.
Korábban azt gondoltam, hogy miniszterelnökként az lesz a legnehezebb, hogy teljesen megváltozik az életem, és már soha többé nem lehetek az, aki korábban voltam. Tudtam, hogy nehéz lesz, hogy bárhova megyek, rengetegen fognak körülvenni, és már a gyerekeimmel sem lesznek nyilvános helyen privát pillanataim. De ehhez hozzá lehet/kell szokni.Ami viszont a legnehezebb és a legnagyobb felelősség, hogy az ember a csúcson szinte mindig magányos, akkor is ha rengetegen segítik.
A végső döntést a lehetséges irányokról, változásról, cseréről és felelősségről végül mindig a hajóskapitány, jelen esetben a miniszterelnök hozza meg. Ezek a pillanatok sokszor valóban magányosak. Nem tudod és nem is szabad megosztani, vagy másokra hárítani a felelősséget.
A hajóskapitánynak mindig a parancsnoki hídon van a helye. Szép időben és viharban egyaránt. És ha ne adj’ Isten baj történik, akkor is utolsóként hagyja el a hajót, amikor már mindenki biztonságban van.
Egy ilyen magányos pillanatot örökített meg ez a fotó az Országgyűlés ülése előtt.