2026. július 05. - Emese,Sarolta
Időjárás ikon 25° 24°
EUR 353.66 :
USD 308.79 :

Rovar úr bejelentette: holnaptól a bolsevik Ruff lesz a miniszterelnök

Hétfőn hajnalban Isztambulba utazik Magyar Péter, kedden és szerdán pedig részt vesz a törökországi NATO-csúcstalálkozón Orbán Anita külügyminiszterrel és Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterrel – jelentette be a miniszterelnök vasárnap.

Ez azt is jelenti, hogy a hétfői és keddi rendkívüli parlamenti ülésen nem lesz ott a miniszterelnök. „A távollétem idején Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el az itthoni feladataimat” – mondta videójában Magyar Péter, majd később azt is hozzátette, helyette Vitézy Dávid fog napirend előtt felszólalni.

A miniszterelnök csak vasárnap este érkezik vissza Magyarországra, mert a hivatalos program után négy napig a fiaival lesz a török tengerparton – hozzátette, a fiai szállását az egész út alatt ő fizeti. Elmondta azt is, hogy az Orbán-kormányokkal ellentétben nem a honvédelmi gépekkel, hanem kereskedelmi járattal utazik majd Isztambulba, onnan pedig kocsival Ankarába. Elmondása szerint az Orbánék által korábban lefoglalt luxusszállást is lemondták, és igyekeztek minél takarékosabban eljárni ezzel kapcsolatban.

A hétfői és keddi rendkívüli parlamenti ülésen várhatóan hét javaslatot fog tárgyalni az Országgyűlés, többek között a pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló, illetve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának megágyazó törvényjavaslatról.

#Ruff Bálint

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!