Mitől retteg egy kétharmados többség?

A történelem és a modern politikai folyamatok azt mutatják, hogy a kétharmad nem védpajzs, hanem sokkal inkább egy olyan mérce, amelynek a fenntartása vagy éppen az elvesztése válik a hatalom központi kérdésévé. A jelenlegi magyarországi vezetés számára a félelem forrása egyértelmű: a Fidesz lehetséges visszatérése és a jobboldal újraerősödése. 

A bizonytalanság árnyékai

Hiába a stabil parlamenti többség, a politikai vezetés szemében a valós veszélyforrások kívülről érkeznek, vagy éppen a belső dinamikák elkerülhetetlen változásaiból fakadnak. A nemzetközi példák, mint Donald Trump visszatérése az Egyesült Államokban vagy a folyamatosan átrendeződő európai politikai térkép, az európai döntéshozók számára is világossá teszik, hogy egyetlen hatalmi pozíció sem betonbiztos.

A nullkilométeres képviselők és az időzített bomba

A jelenlegi törvényalkotási törekvések - különösen a miniszterelnöki és képviselői mandátumok ciklusbeli korlátozása - kettős célt szolgálnak. Egyrészt a demokratikus megújulás ígéretét hordozzák, másrészt azonban egyfajta politikai időzített bombát jelentenek. A parlament feltöltése új, tapasztalatlan képviselőkkel és a korlátozások bevezetése szükségszerűen átrajzolja a 2030-as politikai térképet. A régi motorosok kiszorulása és az új politikai erők felépítéséhez szükséges idő azt jelenti, hogy a hatalom már ma, uralkodása kezdetén a saját utódlásával vagy éppen a saját bukásának technikai előkészítésével küzd.

Amikor a felszabadítás félelembe fordul

Bár a retorika a változásról és a demokrácia helyreállításáról szól, a színfalak mögött egyre inkább a kiszámíthatatlan megtorlás dominál. Magyar Péterék rettegése Orbán Viktor és a Fidesz visszatérésétől igencsak felerősödött, különösen Toroczkai László nyilatkozatai tükrében, amelyek a jobboldali erők összefogásának lehetőségét vetítik előre. Ezért látunk a sokak szemében lécrezgető rendőri akciókat, indoklás nélküli felmondásokat és folyamatos tisztogatásokat a közigazgatásban. Mindezt eljárások és dokumentumok nélkül, pusztán hasra ütve és fideszességgel vádolva embereket.

Hasonlatos mindez a kampány alatti kollektív megbélyegzéshez. Emlékezhetünk, már akkor is nagyon ment a Tiszának a kollektív bűnösség retorikája, minden fideszes tolvaj és pedofil volt.

A boszorkányüldözés árnyékában

A Bede Zsolt és Szakács István influenszerek elleni túlzott rendőri fellépések, valamint a Sulyok Tamás elleni boszorkányüldözés és az alkotmány teljes, visszamenőleges hatályú átírása világosan mutatja, hogy az új hatalom az eszközökben nem válogat.

Amikor az alkotmányt a politikai széljárás szerint írják át, az ország alapjai válnak ingataggá. Ezzel szemben a nemzetközi reakciók - vagy éppen azok hiánya - elgondolkodtatóak. Miközben a Velencei Bizottság egyelőre hallgat, Manfred Weber nyilatkozata, miszerint Magyarországon minden szép és jó úton halad, a politikai cinizmus netovábbja, amely a megfelelő politikai oldalnak biztosít felmentést a jogállamisági alapelvek alól.

M1 és az új ”függetlenség” paradoxona

A közmédia, vagyis az M1 beszántása az új hatalom egyik legvitatottabb lépése. A kérdés már nem az, hogy hazudott-e a régi közmédia, hanem az, hogy miben különbözik az általuk propaganda csatornának tartott televízió a 444, a Telex vagy a Kontroll által képviselt irányvonaltól - azon kívül, hogy az egyik az előző kormányé volt, a másik pedig épp most lett az övék, egy végtelenül kínos színházi előadás keretében. A „független és objektív” jelzőkkel ellátott új propaganda ugyanúgy az ellenvélemények elhallgattatását szolgálja, mint elődjei.

Válságkezelés és a rettegés közös nevezője

A válságok természete, hogy felerősítik a szélsőséges vagy éppen radikális nézeteket. Magyar Péter Olaszországban már megválasztása után nem sokkal elmondott szavai szerint is lesznek válsághelyzetek az élet számos területén, ami táptalajt biztosít a politikai elégedetlenségnek és a Tisza-tábor csökkenésének. A végtelenül szokatlan, korábban sosem tapasztalt nyári tüntetések, a közéleti zaj felerősödése mind annak a jele, hogy a társadalmi nyugtalanság nem pihen, sőt, sokkal inkább fokozódik. 

A hatalom tehát láthatóan nem a kritikától fél, hanem attól a valóságtól, amit a Fidesz visszatérése vagy a jobboldal megerősödése jelenthet, különösen hozzá nem értésük miatti népszerűtlen intézkedéseik eredményeként.

A politikai cirkusz - a látványos rendőri akciókkal, a közmédia beszántásával és a jogi boszorkányüldözésekkel teli színház - csupán ideig-óráig képes elfedni a valóságot. Az istenadta nép egy darabig még elnézi a hatalom drámai gesztusait, a folyamatosan pörgő politikai akciófilmet. Ám a történelem tapasztalatai alapján az előadás előbb-utóbb kifullad, a nézőtér pedig elnéptelenedik, megunják a műsort. Bármennyire is mesterien rendezik meg a színpadon a „független és objektív” világrend illúzióját, a színházi díszletek mögött az élet alapvető igazsága ketyeg: a kenyér kérdése, a gazdasági biztonság és a mindennapi megélhetés nyomora sokkal inkább húsbavágó, mint bármely politikai látványpékség. 

Amikor a cirkuszi sátor alatt a hűtő kiürül, és a demokrácia díszes jelszavai nem váltják be a megélhetés ígéretét, a közönség unott csendje a legveszélyesebb ítélet. A színház bezár, mert a kenyér illata - legyen az bármilyen szerény is - végül mindig erősebb lesz az ideológiai hangzavarnál. És a miniszterelnökök látványos szelfijeivel, hisztérikus, hergelő posztjaival, valamint parlamenti rikácsolásával még egyetlen ember sem lakott jól hosszú távon.

Csütörtök este tehát tüntetés. Meglátjuk, kinek lesz igaza. A Tiszás számháború folytatódhat – bár azt már tudjuk, olvastuk a most már nagyon hiteles médiáikban, hogy ugyanerre a területre korábban a Tisza képes volt bezsúfolni félmillió embert.

(PubliQo)