A levél aláírói Antall György, Kepes András, Nagy Tímea, Baán László, Kókas Katalin, Parti Nagy Lajos, Barabási Albert-László, Kulka János, Peták István, Kapu Tibor, Lovász László, Rubik Ernő, Kelemen Barnabás, Mácsai Pál, Tóth Krisztina és Závada Pál is.

Polgár Judit jelölése már egy ideje téma a közösségi médiában. Először akkor kezdtek el erről kommentelni az internetezők, amikor a sakknagymester az Egyesült Államok függetlenség napi, budapesti rendezvényén egy partit Magyar Péter miniszterelnökkel is lejátszott, majd erről képeket, később videót is feltöltött a közösségi oldalaira.
Polgár Juditot most a már említett levélben is "jelölik" a pozícióra (ilyen egyébként közjogilag nem lehetséges).
A Magyar Nemzethez is eljutott dokumentumban szerepel:
Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnését követően Magyarország olyan válaszút elé érkezett, amikor nem csupán új államfőt választ az Országgyűlés, hanem a nemzet kivételes lehetőséget kap az 1989-es rendszerváltozás óta húzódó „átmenet” végleges, megnyugtató lezárására. Úgy véljük, itt az idő, hogy a magyar alkotmányos demokráciát biztos és konszenzusos alapokra helyezzük. Meggyőződésünk szerint a jövőbeni stabilitás záloga egy átfogó, széles körű társadalmi és politikai megegyezésen alapuló alkotmányozási folyamat. Ebből adódóan indokoltnak és szükségesnek tartjuk, hogy az új köztársasági elnök ezen alkotmányozási folyamat lezárásáig, átmeneti jelleggel lássa el tisztségét. E korlátozott mandátum garancia arra, hogy az új államfő ne politikai hatalmi bázis építésére, hanem a nemzet morális és közjogi újjászületésének szolgálatára szerződjön – érvelnek.
Az aláírók szerint a jelenlegi helyzet különleges alkalom a pártpolitikai érdekek meghaladására. Olyan államfőre van szükség, aki valóban kifejezi a nemzet egységét.
A levél szerint Polgár Judit elkötelezett a jövő generációi iránt: a gyermekek oktatásáért, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztéséért végzett alapítványi és pedagógiai munkája bizonyítja, hogy a jövő Magyarországának építése vezérli.
Személye hidat jelenthet a múlt öröksége, a jelen kihívásai és a jövő generációi között. Magyarországnak gyógyulásra van szüksége. Ehhez pedig olyan köztársasági elnökre, aki segít ebben a folyamatban. Aki érti és ismeri a nemzet különböző generációit, aki szívén viseli, mit jelent a minden magyar emberben meglévő tehetség, a mindannyiunkat összekötő szeretet hazánk iránt. Aki képes arra, hogy a szabályok tiszteletben tartásával, a tiszta, becsületes, átlátható játék szellemében képviselje hazánkat ezen átmeneti időszakban, amíg a nemzet megalkotja új, szilárd alkotmányos kereteit – írják.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
