2026. július 26. - Anikó,Anna
Időjárás ikon 26° 24°
EUR 362.73 :
USD 318.63 :

Bóka János: Nem fogunk részt venni az új köztársasági elnök jelölésében és választásában

Toroczkai László és Rétvári Bence után Bóka János olvasott be Magyarnak.

Bóka János azt mondta: Polgár Judit hétvégi bejelentése nem egészen úgy sikerült, ahogy Magyar tervezte. 

„A miniszterelnök úr azt mondta, hogy tiszta lappal indulunk, de nem tiszta lappal indulunk, hanem Tisza-lappal”

– mondta, hozzátéve, hogy az Alaptörvény 17. módosítása mindent megváltoztatott. Sulyok Tamást pedig az 1990 utáni időszak legutolsó legitim köztársasági elnökének nevezte, majd idézett a beszédéből, amit akkor posztolt, amikor bejelentette: aláírja az alkotmánymódosítást.

Egy demokráciában nem a többség szokta eldönteni, hogy a kisebbség nevében kivel hajlandó vitatkozni, mondta, megjegyezve, hogy a képviselőik többségét kizárták abból, hogy 2030-ban újra a választók bizalmát kérjék.

Szerinte a tiszások a hatalom kizárólagos birtoklása felé tesznek lépéseket, ők a rendelkezésre álló eszközeikkel mindent meg fognak tenni ez ellen, ezért több normakontroll-indítványt is be fognak nyújtani a következő napokban.

„Magyarország ma a nyílt hatalmi önkény állapotában van, és ezért a felelősség kizárólag a Tisza Párt alkotmányozó többségét terheli” 

– mondta. 

Bóka is kiemelte valamiért, hogy Magyar egy órával a foci-vb döntője előtt jelentette be, hogy szeretné Polgár Juditot köztársasági elnöknek is, ami Polgárnak és a köztársasági elnöki pozíciónak is méltatlan. Szerinte bárkit állítanak oda, az ő életműve, élete és személyisége fog áldozatul esni az Tisza Párt politikai machinálásaiknak. 

Bejelentette, hogy ők nem fognak részt venni a jelölésében és választásában az új köztársasági elnöknek.

#Országgyűlés #Magyar Péter #Fidesz-KDNP #Bóka János

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!