Kedves Barátaink, Nézőink, Követőink, Hazajárók!
Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Tisza tavaszi árja a „Hazajáró” műsorát is elmosta. A megrendelő MTVA indoklás nélkül „nem kívánta meghosszabbítani vagy más módon fenntartani” honismereti-turisztikai magazinműsorunk szerződését (ahogy az elszakított területeken élő magyar közösségek életét és megmaradásért folytatott küzdelmét bemutató „Kárpát-medence” című műsorunkét sem).
Ezzel sajnos a közmédia felületén nem tudjuk méltó módon lezárni történelmi hazánkat bemutató sorozatunkat.
Ahogy korábban már jeleztük, a 2011-ben indult, Prima Primissima közönségdíjas sorozatunk a terveink szerint idén év végén fejeződött volna be. Vállalásunk összesen 440 epizóddal vált volna teljessé: szerettük volna bejárni és bemutatni az egész történelmi Magyarországot, a Kárpát-medence valamennyi elszakított kisrégióját. Jelenleg 429 leforgatott és adásba került epizódnál tartunk. A teljes sorozat befejezéséhez mindössze 11 rész hiányzott.
A Hazajáró epizódjaiban soha semmilyen pártpolitikai véleményt nem fogalmaztunk meg. Az új kormány által ideiglenesen kinevezett közmédia-vezetők mégis úgy döntöttek, hogy nincs szükség a Hazajáróra és arra a politika felett álló össznemzeti szellemiségre, amit képvisel. 15 éve húztunk bakancsot, hogy „keresztül-kasul bebarangoljuk a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerjük hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait.”
Hálával tartozunk valamennyi szereplőnknek, nézőnknek, támogatónknak és barátunknak, akik nélkül nem létezhetne a Hazajáró.
Köszönjük mindazoknak, akik velünk tartottak ezen a csodálatos utazáson, amely újra és újra megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy történelmi hazánk egy és oszthatatlan, a benne élő magyar közösségek pedig elpusztíthatatlanok.
Köszönetünket fejezzük ki az MTVA korábbi döntéshozóinak, amiért tizenöt éven át felületet biztosítottak műsorunknak, amellyel egy hiánypótló, időtálló kordokumentum született és maradt fenn az utókor számára. Az új vezetés döntését tudomásul vesszük, de egyben – mint már annyiszor – kinyilvánítjuk: a Hazajáró útja végtelen és minket nem olyan fából faragtak, hogy feladjuk és ne fejezzük be az elkezdett munkát. Nem adhatjuk fel már csak az elmúlt másfél évtizedben megismert sokezer magyar ember miatt sem, akik minden körülményben kitartanak hitük, magyarságuk és szülőföldjük mellett. És nem adhatjuk fel kedves nézőink miatt sem, akik mindig erőt és új lendületet adtak műsorunk folytatásához.
Meg fogjuk találni a módját annak, hogy a maradék 11 kistájat is méltó módon bemutassuk.
A műsoron túl pedig – elsősorban a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet keretében – még nagyobb erőbedobással fogunk dolgozni küldetésünkön: a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítésén, a honismeret és a turizmus eszközeivel.
Erre az útra várunk útitársnak mindenkit, akinek fontos a magyar megmaradás, közös értékeink megőrzése és átörökítése egy olyan anyagelvű korban, amely mindent elsodorni törekszik, ami nemes és magasrendű.
Mert a Hazajáró számára az út a cél. Ez az út pedig soha nem ér véget. Folytatjuk.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
