A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a magyar nép kivívta a szabadságot, és megteremtette a demokratikus jogállamot – olvasható a Fidesz országos elnökségének és parlamenti képviselőcsoportjának közös politikai nyilatkozatában.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a hatodik szabadon választott országgyűlés 2011-ben elfogadta Magyarország alaptörvényét. Ezzel pedig lezárták a rendszerváltás átmeneti korszakát, kiépítették a nemzeti szuverenitás garanciáit, megteremtették a demokratikus jogállam alapjait, és elindították Magyarországot a felemelkedés útján.
A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét. Az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra
– vélekedett a Fidesz.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint a választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia. Emlékeztettek, hogy a köztársasági elnököt és az alkotmánybíróság elnökét eltávolították. Ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, kiiktatták a fékeket és ellensúlyokat, valamint felszámolták a jogállamiságot.
Az így létrehozott új politikai rendszer illegitim, mert az alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és mert célja a hatalom kizárólagos birtoklása. A Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja. Az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt. A demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgáljuk – tudatta a közlemény.
Meglátásuk szerint az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. Leszögezték, hogy ezért a Fidesz nemcsak a kormány, de az új politikai rendszer ellenfele is lesz. A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe vesznek.
A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot. Az önkényuralmi rendszer áldozatait megsegítjük. A Tisza-kormány által elkövetett jogsértéseket nyilvántartjuk. A demokratikus jogállam visszaállítása után az áldozatoknak és a károsultaknak megadjuk az őket megillető jóvátételt
– fogalmaztak.
Emellett a biztos, nyugodt polgári élet helyreállítása érdekében támogatnak mindenkit, aki az önkényuralommal szemben, a szabadság mellett felemeli a hangját, másokkal összefogva fellép, és kiáll a demokratikus jogállam helyreállításáért. A Fidesz szerint senki sem veheti el a magyarok szabad, biztonságos, nyugodt élethez és boldoguláshoz való jogát. Úgy vélik, ha minél többen és minél bátrabban emelik fel a hangjukat, annál hamarabb ér véget a mai ámokfutás, és visszatérhetnek a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.
Úgy legyen! – fogalmazott a Fidesz közleménye.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
