Azt írja, régóta gondolkozott azon, meddig vállalhatja ezt a tisztséget annak ismeretében, ahogyan Kovács Gergely kutyapártos polgármester vezeti a XII. kerületet.

Vadász elmondása szerint egyértelművé vált számára, hogy Kovács nem érzi a felelősségét a munkakapcsolatuk megromlásában, miután másodszor is a képviselő-testület elé terjesztette a leváltását. A momentumos politikus megjegyzi, hogy az ügyet legutóbb napirendre sem sikerült venni a testületben, mivel még a kutyapártos képviselők közül sem támogatták többen az erről szóló indítványt.
Vadász Gábor szerint Kovács Gergely nem párbeszéddel kívánja rendezni a szakmai nézeteltéréseiket, hanem az eltávolításával zárná le azokat, amihez kész nagykoalíciót szervezni a Fidesszel és a DK-val az erről szóló szavazáson.
Ebben a politikai játszmában nem vagyok hajlandó statisztaszerepet vállalni, ezért a mai napon azonnali hatállyal lemondtam az alpolgármesteri tisztségről
– írja.
A momentumos képviselő szerint a polgármester tavasz óta azt a hamis képet festi, hogy próbál vele egyeztetni. „A valóságban az egyetlen bűnöm az, hogy számos kérdésben – a tervezett óvodabezárásoktól az ingatlangazdálkodásig – ragaszkodtam a szakmailag megalapozott döntésekhez, válaszként azonban zsarolást, fenyegetéseket és személyeskedést kaptam. Mindez nem most kezdődött, hanem hónapok óta tart” – fogalmaz.
Vadász bemutat egy sms-ezést, ami alapján azt állítja, hogy Kovács a levelükre nem szakmai választ küldött, hanem alpári módon megfenyegette őt azzal, hogy ellehetetleníti a munkáját, és hitelteleníteni fogja a nyilvánosság előtt.
A polgármester az sms-ezés alapján állítólag olyanokat írt neki, minthogy:
„…aztán magyarázkodj te faszfej”, és „…baszakodjál velem, hülyegyerek”.

A momentumos képviselő a levelüket, illetve az állítása szerint Kovácstól erre érkező üzeneteket is feltöltötte egy mappába, ami itt érhető el.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
