Ellenőrök jelentek meg a BYD szegedi gyáránál még kedden – számolt be róla a South China Morning Post egy forrásra hivatkozva.

A Miniszterelnökség nem reagált a portál megkeresésére, mint ahogyan a BYD sem válaszolt.
Az ellenőrzés egy nappal azután történt, hogy Magyar Péter miniszterelnök bejelentette:
a kormány átvilágítja a kínai autógyártó magyarországi beruházásához kapcsolódó korábbi döntéseket, támogatásokat és engedményeket.
A lap forrása szerint a hatóságok a munkások tartózkodási engedélyeit, társadalombiztosítási kártyáit, munkaszerződéseit és más jogi dokumentumait ellenőrizték. Arról egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, hogy a helyszíni vizsgálat közvetlenül része volt-e a kormány által bejelentett szélesebb körű eljárásnak.
Magyar Péter hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy megvizsgálják a szegedi beruházáshoz kapcsolódó valamennyi döntést, tárgyalást és állami kötelezettségvállalást, amelyben Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter részt vett.
A BYD-beruházás átvilágítása egy szélesebb kormányzati irányváltás része lehet. A májusban hivatalba lépett új kabinet vizsgálni kezdte az előző kormány idején Magyarországra érkezett kínai beruházásokat, különös tekintettel a munkaügyi és környezetvédelmi szabályok betartására.
(vg.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
