2026. július 23. - Lenke
Időjárás ikon 22° 18°
EUR 363.95 :
USD 318.97 :

Flamand politikus: A Tisza-kormány riasztóan visszaél a hatalmával

Tom von Grieken a Flamand Érdek vezetője szolidaritását fejezte ki a Fidesszel a magyarországi események kapcsán.

A napokban a Fidesz több európai szövetségese is támogatásáról biztosította a legnagyobb ellenzéki pártot, és felháborodásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, ami Magyarországon történt a választás óta. Marine Le Pen és Matteo Salvini is felháborodásának adott hangot, most pedig megszólalt Tom von Grieken flamand poltikus is, aki arról írt, hogy a Fideszt elhallgatatja a magyar kormány, és beszámolt a lefoglalt szerverekről valamint Sulyok Tamás elmozdításáról is.

„Miután az alkotmányt megsértve a magyar köztársasági elnököt is eltávolították tisztségéből, az EU által támogatott Tisza-kormány most szégyentelenül minden rendelkezésére álló eszközt bevet az ellenzék leverésére.

Ez a kormány nem „állítja vissza” a jogállamiságot, hanem lerombolja azt.

– írta Von Grieken.

A flamand poltikus felszólított mindenkit, hogy ítélje el a Tisza Párt hatalommal való visszaélését.

„Minden igazi demokrata egyértelműen el kell, hogy ítélje ezt a riasztó hatalommal való visszaélést. Teljes támogatásom Orbán Viktoré!”

– jelentette ki.

 

#Orbán Viktor #Tom Van Grieken #diktatúra

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!