Az NKA-ügyet kultúrpolitikai vita helyett a Tisza egy politikai koncepciós eljárássá tette! A Tisza célja az NKA-üggyel a politikai ellenfeleinek megbélyegzése és ellehetetlenítése – olvasható a Fidesz-frakció MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, ennek nyilvánvaló és álságos megnyilvánulása az, hogy koholt vádak alapján négy fogvatartott letartóztatását arra hivatkozva hosszabbították meg további 3 hónappal, miszerint esetükben fennállhat a bűnismétlés lehetősége.
A politikai elvárások mentén született döntés abszurd, igazságtalan és aránytalan
– jelentették ki.
Az ellenzéki párt szerint a döntés abszurditása egyben azt is mutatja, hogy a megfélemlítés mellett annak másik célja, hogy igazolja a Fidesz szerverek lefoglalásával megvalósult, a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlan adatlopási ügyet.
Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor
– szólítottak.
Továbbá azt írták, hogy szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását.
Két gyanúsítottat elengedtek
A 24.hu számolt be arról, hogy meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság Bús Balázsnak és három társának a letartóztatását. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a lapnak küldött közleményében azt írta, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség négy gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítására tett indítványt az NKA-ügyben a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárásban.
Két gyanúsított esetében pedig arra tettek indítványt, hogy szüntessék meg a letartóztatásukat, és bűnügyi felügyeletbe helyezzék őket.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája megállapította, hogy a kényszerintézkedés alkalmazásának általános feltétele (megalapozott gyanú), valamint különös oka(i) változatlanul fennállnak.
Ezért négy gyanúsítottnak három hónappal meghosszabbították a letartóztatását. Ennek oka a jelenlétük biztosítása, valamint a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása. Két gyanúsított esetében ezen túlmenően a bűnismétlés veszélyét is megállapította.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
