Szatmáry Kristóf arról beszélt egy tusványosi kerekasztal-beszélgetésen, hogy a párt ülésén elhangzott, hogy hamarosan az elnökségben ülő emberek kétharmadát vezetőszáron vihetik el. A volt országgyűlési képviselő nem nevezte meg, hogy ki mondta ezt, ugyanakkor rámutatott, belső információik vannak arról, hogy a hatalom száz emberen akar végigmenni, és mindenki számára sokként ért fel ez a hír.
Kedden nyitotta meg kapuit a 35. Tusványos, hivatalos nevén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek az egyik kerekasztal-beszélgetésén Szatmáry Kristóf, a Fidesz egyik elnökségi tagja azt állította, hogy a párt elnökségi ülésén elhangzott, hogy mindenki készüljön arra, hogy fél év múlva az elnökségben ülő emberek kétharmadát vezetőszáron vihetik el – számolt be róla az Index.
A lapnak ezt követően bővebben is kifejtette ezt Szatmáry Kristóf.
Belső információink szerint van egy 100-as lista, amin a hatalom, ha törik, ha szakad, végig akar menni. A cirkusz szempontjából vezetőszáron el akarják vinni a Fidesz felső vezetését és alsóbb szintű politikusait is. Ughy Attila és Bús Balázs esete jól mutatja, hogy indokolatlan módon, látványosan bevisznek embereket csak azért, hogy a feszültséget fenntartsák. Az hangzott el az ülésen, hogy az elnökségben ülő emberek kétharmada valamilyen rendőri atrocitás alá fog esni a következő néhány hónapban, és erre mindenki készüljön fel
– fogalmazott.
A volt országgyűlési képviselő nem nevezte meg, ki mondta a fentieket, ugyanakkor rámutatott, hogy mindenki számára megrázó volt ez az információ. Ezt követően egyaránt elgondolkodtak azon, hogy vajon beletartoznak-e ebbe a körbe.
