A Magyar Nemzet megkereste a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, megkérdezték, hogy a drágulás miként érinti a szakmát.

"A fuvarozás önköltségeinek három fő eleme van: az útdíj, az üzemanyag és a bérek. Ezek mindegyike dinamikusan nőtt az elmúlt években, de ez jellemezte a további, kisebb arányt képviselő kiadásokat is (szervizköltség, alkatrész, biztosítás, lízingdíjak stb). Emellett van még egy kritikus elem: a bevételi oldalon szinte száz százalékban eurófüggő nemzetközi fuvarozásban a forint váratlan és jelentős erősödése is radikális bevételcsökkenést eredményez: a forintban jelentkező kiadások fedezetéhez szükséges váltáskor komoly árfolyamveszteséggel szembesülnek a vállalkozások.
Ezt a helyzetet súlyosbítja az elmúlt hónapokban tapasztalt Brent-olajárrali, amely a márciusi berobbanását követő az elmúlt két hétben ismét drasztikus emelkedésnek indult, már közelíti a százdolláros hordónkénti árat.
E hatásokat összességében vizsgálva válik igazán érthetővé, hogy miért okoz kritikus helyzetet az üzemanyagárak ismételt elszabadulása: nem egy költségelemről, hanem a teljes önköltségstruktúra felborulásáról van szó, és ezt a drágulást már két-három éve nem követik le teljes egészében a fuvardíj korrekciók" – mondta a Magyar Nemzetnek Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára.
"Ha csak a gázolaj árának változásából fakadó költségnövekedést vizsgáljuk, akkor az elmúlt két-három hét áremelkedése legalább kétszázalékos fuvardíjemelést indokol, de ahogy említettem, az önköltségek minden további eleme drágult az elmúlt években, és ezt a helyzetet súlyosbította tovább az árfolyamveszteségből fakadó deficit. Mivel az alágazat hosszú ideje nem tudja áthárítani a valós költségeit a megbízókra, a fuvarozók már harmadik éve veszteségesen vagy nullához közelítő eredménnyel működnek.
A stabil működéshez ezért általános, tíz százalékot meghaladó fuvardíj-korrekcióra lenne szükség"
– magyarázta.
Kérdés, van-e kritikus szintje a drágulásnak, ami tarthatatlanná teszi a jelenlegi helyzetet? A főtitkár szerint egyéni, hogy egy-egy cégnél hol van a kritikus pont:
vannak vállalkozások, amelyek már túl vannak ezen és feladták, a statisztikai adatok szerint ezres nagyságrendben adták vissza a tevékenységi engedélyeiket fuvarozócégek. Ezek vagy megszűnnek (csődbe mennek), vagy kiszállnak a fuvarozásból, és más tevékenységgel igyekeznek túlélni.
"A probléma az, hogy ezzel nemcsak magyar cégek és munkahelyek szűnnek meg, hanem a hazai ellátási lánc stabilitása is veszélybe kerül.
Már most érezhető, hogy a magyar cégek helyét olyan külföldi fuvarozók veszik át, akik gyakran a szürkezónában tevékenykednek, a szabálytalan működésből adódóan tudnak alacsonyabb árat adni, de ezzel tönkreteszik a jogkövető magyar vállalkozásokat.
A jelenlegi helyzet abban az értelemben tehát tarthatatlan, hogy ezeket a konkurenseket nagyon hatékonyan ki kell szűrni a piacról, mert hosszabb távon a teljes nemzetgazdaságra nézve is káros, ha olyan cégek végzik a magyar árualap mozgatását, amelyek nem fizetnek itthon adót vagy elbliccelik az útdíjakat" – emelte ki.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
