Az idei különleges alkalom, ugyanis 16 év után ellenzéki politikusként kaptam meghívást – kezdte beszédét Orbán Viktor.

Az egykori kormányfő kifejtette, a jövő megértéséhez mostanáig mindig abból indultak ki, hogy a Fidesz-KDNP volt a kormányon, miközben a világ egyre kaotikusabb hellyé vált.
Ezen a módszeren most változtatnunk kell, ugyanis a magyar helyzet megértésre, elemzésre szorul, a hangsúly pedig a világról visszakerül Magyarországra és a Kárpát-medencére – jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hozzátette, cél, hogy hazánk továbbra is magyar ország maradjon.
Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs
– emelte ki a volt miniszterelnök.
A magyar belpolitikai helyzet kapcsán Orbán Viktor kiemelte, "a tényeket ismerjük, személyre szabott, visszamenőleges hatállyal, az ellenzék erősebbik felét eltiltották a választásoktól, ezzel pedig felszámolták a demokráciát".
Orbán Viktor elmondta, láthattunk már Magyarország történelmében analógiát a jelenlegi helyzet kapcsán, amely nyomokban a Rákosi korszakot idézi. Majd felidézte, hogy az elmúlt időszakban folytatott nem hivatalos amerikai tárgyalásai során, tárgyalófelei elmondták neki, hogy Dél-Amerikában, Venezuelában működnek hasonló rendszerek. Először ott is eltávolították a Maduro pártjához nem tartható köztisztviselőket. Ma Magyarországon bizottságok kérdeznek meg köztisztviselőket és azt kérdezik, szereted-e a miniszterelnököt? – idézte fel ennek kapcsán Orbán Viktor.
Dél-Amerikában az ellenzéki képviselőket megfosztották a szavazati joguktól és büntető eljárásokat indítottak velük szemben, betiltották az ellenzéki pártokat, házkutatásokat, hatósági lefoglalásokat tartottak a rendszer ellenségeivel szemben – sorolta a volt kormányfő.
Adóhatósági eljárások, homályos vádak, jogorvoslat nélküli tisztázatlan eljárások – pontosan ilyen rendszer épül Magyarországon. Magyarország az új Venezuela, csak az olajvagyon nélkül
– szögezte le a miniszterelnök.
A mai ÁVH felidézi a kommunizmus állami rendőrségét, ilyet eddig csak a kommunisták, meg Hitler csinált, tudjuk mi lett a vége – jegyezte meg.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a világban ezt a jelenséget neokommunizmusnak, new age kommunizmusnak, liberális autoriter rendszernek, mások államcsínynek nevezik. A volt miniszterelnök azonban az önkény és az önkényuralmi rendszer jelzőknél marad Magyarország jelenlegi új kormánya kapcsán, amely úgy jött létre Magyarországon, hogy Brüsszel támogatta – szögezte le Orbán Viktor, aki szerint a most épülő rend elhomályosítja, mi a valós, és mi a hamis.
Ez a Facebook kormányzás lényege – jelentette ki a volt kormányfő. Hozzátette, hazánkban a választók többsége továbbra is meg van arról győződve, hogy gazdasági eufória van.
Bosszúkormányzás, aki nincs velünk az ellenünk van. Ez a tiszás kormányzás, aminek a vége mindig erőszak
– jelentette ki a volt kormányfő.
Kiemelte, a Fidesz leváltása után a Fidesz eltörlése lett a cél, illegitim döntésekkel ellehetetlenítenék a pártot.
A tiszások azt hiszik, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni. Ugyanakkor tévednek, ez az új hatalom agresszív, erőszakos és visszaél az erejével. Nem egységet próbál teremteni, hanem felforgatja Magyarországot, a társadalmi békét – jelentette ki Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke kijelentette,
ellenzéki politika helyett ellenállási politika fog következni.
Az nem magyar élet, amelyről Brüsszelből döntenek, és amelyet német vígjáték alapján írnak meg, sorskérdéseit pedig Kaliforniában és Lengyelországban állítanak be a Facebook bütykölői – szögezte le Orbán Viktor. Majd pedig kiemelte, sorozatosan fel kell lépni a hazugságok ellen.
A helyzet az, hogy Magyarországon hónapok óta nincs gazdasági kormányzás. Facebook kormányzás van, és parasztvakítás – jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, miközben a gazdasági bajok itt vannak a kapuban, addig a Tisza-kormány az euró bevezetéséről beszél. A volt kormányfő kijelentette, az ősszel kezdődő megszorításokat az euró bevezetésével fogják megindokolni.
Amikor ősszel jönnek a megszorítások, az euróra fognak hivatkozni. Megint hazudnak az embereknek. Ha ez bekövetkezik és továbbra sem lesz gazdasági kormányzás, beütnek a bajok, akkor ahogy szokott lenni, bekopogtatnak az ajtón a külföldiek és azt mondják, van egy megoldási javaslatuk. Akkor a kormány beszorul és bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása
– vélekedett Orbán Viktor, aki szerint eddig Trianonnal, a második világháború utáni jóvátétellel, majd a Horn-kormány idején és 2002-2010 között már kifosztották az országot.
"Újra van mit elvinni Magyarországról. Ha valaki ma Budapesten jár és ismeri a nemzetközi pénzügyi élet szereplőinek fizimiskáját, akkor nem lepődik meg, hogy mennyi konzulens, tanácsadó van. Érzik a vérszagot” – mondta a volt kormányfő, aki szerint Magyarország 2010 és 2026 között visszaszerezte, amit vissza lehetett. Hozzátette, éppen ezért most lehet mit elvenni Magyarországtól.
Orbán Viktor ezt követően arról beszélt,
a Tisza Párt jól hangzó lózungokkal átverte a fiatalokat, akik még nem láttak Magyarországon brüsszeli gazdaságpolitikát folytató, sikertelen kormányt.
A magyar fiatalok most fogják először megtapasztalni, hogy egy európai nyomvonalon haladó gazdaságpolitika veszélyes lehet – jelentette ki a miniszterelnök.
Az energiahelyzet kapcsán a Fidesz elnöke kiemelte, az új kormánynak már hónapok óta készülnie kellene az energiahelyzet fokozódására.
Az egész világ arra számít, hogy hamarosan nem lehet majd alacsonyan tartani az árakat, és mindenki erre készül, kivéve a magyar kormány – jelentette ki Orbán Viktor.
Orbán Viktor értékelése alapján csak az utolsó négy évre mondtak nemet a választók, ezért büszkének kell lenni az elmúlt 16 évre. Hozzátette, történelmi tény, hogy a magyar jobboldal tette a legtöbbet Magyarországért és határon túli magyarokért. Felidézte, a magyar jobboldal vitte véghez a rendszerváltást, hozta vissza vissza a munka- és az otthonbecsületét, a jobboldal megállította a migrációt és megállította az ország háborúba sodródását.
Az a 2,5 millió szavazó kevés a többséghez. A többséghez szükséges százezreket pedig a valóság fogja idevonzani - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, 2002 óta alig néhány olyan kormány volt, amely képes volt megtartani a hatalmát, ezért a Fidesznek nincs más dolga, csak fel kell csatlakoznia az európai vonatra.
Tanulni kell a hibánkból, ki kell állni az elveink mellet, és küzdenünk kell – jelentette ki Orbán Viktor, egyben leszögezte, a Fidesznek teljesen új dolgot kell csinálnia, mint amit az elmúlt 16 évben.
Bóka János vezetésével bizonyítania kell, hogy ez a mi politikai közösség bármely pillanatban képes a mainál egy osztállyal magasabb színvonalú kormányt kiállítani Magyarország érdekében, mint a jelenlegi. Emellett nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznia a pártnak – fogalmazott.
Mint közölte, a Fidesznek ma az a dolga, hogy szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást, amelynek célja a szabadság helyreállítása, az viszont nem pártkérdés, és nem a jobb vagy baloldal kérdése. A Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltató központként, faiskolaként kell funkcionálnia az elkövetkező időben.
Azt is leszögezte, hogy is ki kell állni azok mellett, akik megszólalnak, és szerinte a politikai közösségnek fel kell vennie a „hullámot”.
Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk – zárta beszédét.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
