Semjén Zsolt pártelnök szerint a KDNP jövője szempontjából fontos, hogy a párt saját politikai karakterét erősítse, ennek részeként pedig új arcokat építsen fel és önálló programokat dolgozzon ki.

„Jobb szélre csúsztunk, ahol nincs több szavazó és ezáltal a jobbközép kiüresedett. Új helyzet van, nem csak a politikai vereség miatt, hanem mert nem tudjuk, hogy a Tisza-kormány milyen választási rendszert fog csinálni. Arányos választási rendszer esetén a jobbközép pártoknak önállóan is el kell tudnia indulnia a választáson”
– mondta.
Hangsúlyozta, a KDNP továbbra is a Fidesz stratégiai szövetségese marad, ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a kereszténydemokrata párt önálló arculattal és jól azonosítható politikai üzenetekkel jelenjen meg a közéletben. „Szembenéztünk azzal, hogy mi okozta a vereséget, ebből következik, hogy a KDNP-nek saját arcokat kell felépíteni, saját programokkal” – fogalmazott. Vélekedése szerint a Fidesz egy széles gyűjtőpárt, a KDNP világnézeti párt.
Sok tere van a KDNP-nek, hogy önállóságát megmutassa, keresztényszociális alapon – tette hozzá a korábbi miniszterelnök-helyettes.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
