„Nem könnyű (és talán nem is érdemes) elemezni Orbán Viktor beszédét, mert valójában semmi újat nem tartalmazott” – írta Török Gábor a Facebookon.

A politológus azért pár mondatot rászánt arra, hogy mi volt Orbán tusványosi beszédének lényege: mint írta, „a volt miniszterelnök – az elmondottak alapján – továbbra is abban hisz, hogy nem kell semmit változtatni”, ezt azzal támasztja alá Török, hogy személyi és tartalmi kérdésekről, változtatásokról nem sok szó esett.
Orbán stratégiája most az, hogy „az új kormány gazdasági kudarca majd felnyitja a választók szemét és mennek vissza a Fideszre szavazni. Csak ki kell tartani és faiskolaként segíteni az ellenállást, utána jöhet a régióban amúgy is gyakori visszatérés”.
Török arra is utalt, hogy sokan vártak bocsánatkérést Orbántól a választási vereség után, most pedig a volt miniszterelnök egyedül azért kért bocsánatot, mert az új kormányfő a Fidesz köreiből érkezett.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
