Az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója volt a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja, akit korábban az igazságszolgáltatás már elítélt a német sajtó vasárnapi jelentései szerint.
A Der Spiegel című hírmagazin és a Bild című napilap úgy értsült, hogy
a német állampolgárságú Abdul B. 2025-ben próbált meg csatlakozni az Iszlám Államhoz Szíriában, de Libanonban őrizetbe vették.
Onnan visszaküldték Németországba, ahol 2026-ban elítélték „az állam biztonságát fenyegető súlyos erőszakcselekmény előkészítéséért”.
Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride-felvonulás közelében szombat éjszaka a támadásban legalább egy ember életét vesztette, tizenhatan pedig megsérültek.
A történtek után fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be az idei WorldPride amszterdami rendezvényein. Femke Halsema, Amszterdam polgármestere közölte, a berlini események „a szabadság elleni támadást” jelentik, ugyanazon szabadság ellenit, amelyet ezekben a hetekben Amszterdamban is ünnepelnek. Hozzátette, megérti, hogy a történtek haragot, valamint félelmet és aggodalmat válthatnak ki a rendezvények résztvevőiből és látogatóiból. A polgármester közölte:
a városvezetés, a rendőrség és az ügyészség képviselőiből álló egyeztető testület már áttekintette a helyzetet, és folyamatos kapcsolatban áll a szervezőkkel.
Hangsúlyozta, hogy az amszterdami Pride és a hasonló nagy rendezvények biztonságának biztosítása eleve magas szintű. Hozzátette, hogy szükség esetén extra intézkedéseket tesznek, amelyekből „a látogatók remélhetőleg a lehető legkevesebbet fognak észrevenni”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
