Az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében eddig sem volt túl nagy a bizalom a hatóságok és politikusok iránt. Nem mindenki hiszi el ugyanis az ukrán diverzáns csoport akciójáról szóló hivatalos változatot — vannak más, megalapozottabb elméletek is, és ezeket nem a CIA és a német rendőrség koprodukciója tárta a nyilvánosság elé. A német kormány mostani lépése újabb kérdéseket vet fel. A Berliner Zeitung ugyanis arról írt, hogy a német kormány semmilyen formában nem óhajt válaszolni arra a kérdésre, hogy kaptak-e előzetes figyelmeztetést a készülő szabotázsról. Ez a megfogalmazás magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a német kormány tudott a készülő akcióról, de nem tettek semmit, és ez bizony politikai felelősséget jelent. Az Északi Áramlat felrobbantásakor a szociáldemokrata SPD kormányzott a Zöldekkel és az FDP-vel (szabaddemokratákkal).
Ma a CDU kormányoz az SPD-vel — az Északi Áramlat ügye tehát nem csak geopolitikai, de belpolitikai kérdés is Németországban.
A vizsgálatot Anna Rathert, az AfD képviselője kezdeményezte egy roppant egyszerű kérdéssel. Arra volt kíváncsi, hogy Wolfgang Schmidt akkori kancelláriaminiszter kapott-e jelzést külföldi szolgálatoktól a támadásról. A politikus azt is tudni akarta, miért nem tett Németország semmilyen óvintézkedést, például tengeri járőrözéssel.
Rathert kutakodása a Cicero magazin 2026. áprilisi tényfeltáró cikkére épült. A lap bemutatta, hogy a holland hírszerzés már 2022 nyarán tájékoztatta a CIA-t egy ukrán támadási tervről. Az információ a német hírszerzésen keresztül eljutott a kancelláriára is. A sajtóbeszámolók szerint Schmidt egyszerűen „rablómesének” minősítette az akkori fenyegetést.
A teljes hírzár háromlépcsős logikája
A képviselői kérdésre adott elutasítást még Thorsten Frei, a kancellária akkori vezetője írta alá. Nem sokkal később Merz kancellár és Söder CSU-vezető őt jelölte Jens Spahn helyére a frakció élére. Ezt a lépést a sajtó egy része csupán „arcmegmentő félreállításként” értékelte. A Nord Stream-ügyben adott elutasítás Frei egyik utolsó hivatali döntése lehetett.
A kormányzati válaszlevél argumentációja szigorú, háromszintű logikára épül. Elsőként arra hivatkoznak, hogy a témakör különösen nagy mértékben érinti az államérdeket. Másodszor, az információk kiadása súlyosan veszélyeztetné a titkószolgálatok bizalmi együttműködését.
A leginkább meglepő azonban a harmadik indoklás. A kancellária szerint az adatok még a Bundestag titkos ügyiratokat kezelő részlegébe sem kerülhetnek be. Úgy vélik, a minősített adatok megismerése még egy szűk parlamenti kör esetében is sértené a biztonságot. A levél végén nyomatékosítják: a válaszmegtagadás nem jelent sem megerősítést, sem cáfolatot.
Beszédes ellentmondások a kormányzati válaszban
Éppen a hivatalos indoklás utolsó mondata teremt sajátos belső feszültséget a dokumentumban. A kormány ugyanis a külföldi partnerekkel való kooperáció védelmére hivatkozva tagadja meg a tájékoztatást. Ez az érvelés viszont feltételezi, hogy egyáltalán létezett ilyen együttműködés az ügyben. Hiszen ha nem történt információcsere, akkor nincs is mitől megóvni a partnereket.
Anna Rathert a sajtónak nyilatkozva rámutatott erre az egyértelmű ellentmondásra.
„Ha a kancellária nem kapott volna információkat külföldi szolgálatoktól, az nem igényelne titkosítást” – fogalmazott a politikus. A képviselő emlékeztetett a berlini vezetés korábbi, régóta bevett gyakorlatára is.
Hasonlóan kényes esetekben a német kormány korábban egészen másként viselkedett. Oszama bin Laden 2011-es likvidálásakor vagy Szulejmáni iráni tábornok 2020-as meggyilkolásakor Berlin nyíltan közölte a hiányzó információkat. Akkor egyszerűen nem volt szükség az államérdek kitételeire, mivel nem volt mit titkolni. Ezzel szemben most a legmagasabb szintű hírzár mögé rejtőznek.
A nyilvánosság és a titkosítás határa
Különösen figyelemre méltó, hogy a kormány még a parlament legfőbb ellenőrzési eszközét is elégtelennek minősítette. A Bundestag titkos ügyiratokat kezelő irodája pont az ilyen rendkívül kényes helyzetekre jött létre. A kancellária mégis úgy ítélte meg, hogy a szigorú biztonsági intézkedések mellett sem garantálható a titoktartás. Mindez egy olyan ügyben történik, amelynek operatív részleteit a sajtó már feltárta.
A kérdés alapjául szolgáló oknyomozás nemcsak a holland MIVD szerepét nevesítette. A sajtóbeszámolók pontosan rekonstruálták az információáramlást Langleytől Hágán át egészen Berlinig. Leírták, miként avatkozott közbe a CIA Kijevben, miközben a BND-t és más európai szolgálatokat is riasztott. Ezek az adatok már teljesen nyilvánosak a közvélemény számára.
A német kormány tehát láthatóan nem a figyelmeztetés tényét próbálja eltitkolni. Sokkal inkább az a kényes kérdés, mi történt a riasztás beérkezése után. Bár az ellenzéki képviselő teljes feltárást követel, a kancellária elutasító levele egyértelmű üzenetet hordoz. Aki ennyire alaposan megindokolja a hallgatást, az valójában már válaszolt is.
(Körkép)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.