A dühös szavazók és kommentelők 1956 meggyalázását emlegetik Baka múltbeli strasbourgi szerepvállalása és a hírhedt Korbely-ügy miatt, miközben sokan egy újabb önkényesen kiválasztott tiszás bábot, egyfajta „Mr. Golyóstoll 2.0-át” látnak a 73 éves jogászban.

A legtöbben amiatt háborodtak fel, mert Baka András személyét máig beárnyékolja a Korbely-ügy. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként ugyanis a Korbely János számára kedvező strasbourgi ítéletet támogató többség tagja volt, amit később maga is elismert. Korbelyt a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiség elleni bűncselekmény miatt ítélte el öt évre az 1956-os tatai sortűz miatt. Az ügy ezt követően Strasbourgba került, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája 2008-ban 11–6 arányban úgy döntött, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét, vagyis a testület szerint a magyar ítélet nem felelt meg a nemzetközi jog követelményeinek.
„Hiteles lesz a szájából az 1956-os megemlékezésen bármit is meghallgatni” – jegyezte meg egy kommentelő gúnyosan.
Egy másik pedig arra utalt, hogy fél év múlva talán őt is leváltja Magyar Péter, ha nem úgy táncol, ahogy ő fütyül.
„Meg is van az újabb tiszás báb. Mr. Golyóstoll 2.0”
– szúrt oda egy felháborodott kommentelő.



Mások szerint nem a felkészültség vagy a társadalmi háttér volt a fontos, hanem Magyar Péternek személyes okai lehettek Baka András kiválasztásánál.
„Fontos szempont lehetett, hogy nem kell mellette pipiskednie...Magyar Péternek” – kommentelt az egyik dühös magyar, aki arra utalt, hogy Magyar Péternek lábujjhegyre kellett állnia, amikor Donald Trump mögött állt a legutóbbi NATO-csúcson Ankarában.

Sokan azért lettek dühösek Baka András kiválasztásakor, mert a beígért társadalmi egyeztetés megint elmaradt Magyar Péterék részéről. Az emberek úgy érzik, a Tisza Párt sokadik alkalommal verte át őket.
„Ez lenne a társadalmi egyeztetés...még ezt sem tudjátok megcsinálni normálisan”– írta egy kommentelő.
Volt, aki pedig úgy fogalmazott:
Ezt nem az ország jelölte, hanem maga egyszemélyben Magyar Péterke. Csak bábszínház újabb színésszel!

Olyan is volt, aki szerint ezzel „a Tiszának papírja lett arról, hogy magasról tojik mind a társadalmi egyeztetésre, mind annak az eredményére”.
Minek szavazást tartani, hisz ezt a Tisza már egymaga eldöntötte kompromisszumot nem tűrve, nem ismerve. Önkényuralom van, kérem! – írta egy másik.



Másnak pedig az szúrt szemet, hogy a Tisza-kormány legutóbbi Alaptörvény-módosításával a 70 év feletti alkotmánybírókat elzavarta, de egy 73 éves bíró lehet köztársasági elnök.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
