Továbbterjedt a csontjain túlra és súlyos, legyengítő fájdalmakkal jár Joe Biden volt amerikai elnök prosztatarákja – számolt be apja egészségi állapotáról fia, Hunter Biden a BBC brit közszolgálati csatorna „Newsnight” című műsorának adott interjújában. A Reuters beszámolója szerint a 83 éves demokrata politikus szóvivője szombaton elhárította az interjú kommentálását.

Hunter Biden az online is közzétett felvételen elmondta, hogy
a daganat áttéteket képzett a volt elnök csontjaiban és azon túl is, ami sok szempontból rendkívül legyengíti és korlátozza őt a mindennapi életben.
Joe Biden még 2025 májusában, alig négy hónappal a Fehér Ház elhagyása után hozta nyilvánosságra, hogy a prosztatarák egy agresszív formáját diagnosztizálták nála, amely már akkor elérte a csontjait. Szóvivője tavaly októberben megerősítette, hogy a volt elnököt sugárkezeléssel és hormonterápiával kezelik.
A politikus, aki már 2020-as megválasztásakor az Egyesült Államok történetének legidősebb elnöke volt, a 2021 és 2025 közötti hivatali ideje alatt folyamatosan a figyelem középpontjában állt fizikai állapota és szellemi frissessége miatt. Betegsége ellenére júniusban még részt vett Barack Obama elnöki könyvtárának megnyitóján Chicagóban, miután 2009 és 2017 között ő töltötte be az alelnöki tisztséget Obama kormányzása alatt. Joe Biden elnöki memoárjának megjelenését a kiadói tervek szerint november 17-re ütemezték be.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
