2026. augusztus 12. - Klára
Időjárás ikon 29° 26°
EUR 365.61 :
USD 316.9 :

Megválasztotta a Tisza Párt a vérbírót

A Fidesz és a KDNP az előzetes bejelentésnek megfelelően nem vett részt az államfő-választáson, üresek a két frakció padsorai.

Hallerné Nagy Anikó levezető elnök bejelentette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom államfő-jelöltjének, Tóth Máténak nincs elegendő ajánlása, így csak Baka Andrásra, a Tisza Párt jelöltjére lehet szavazni. 

A titkos szavazás körülbelül negyven, a számlálás húsz percet vett igénybe. Megismételt szavazásra a kétharmados Tisza-többség miatt nem volt szükség, így az Országgyűlés köztársasági elnöknek választotta Baka Andrást. 

Az államfő-választáson 146 képviselő szavazott. 140 képviselő igennel, 6 képviselő nemmel voksolt. A döntés bejelentése és a Himnusz után után Baka András köztársasági elnöki esküt tett.

Az új államfő vélhetően augusztus 19-én kezdheti meg köztársasági elnöki tevékenységét. 

Váratlan, zavarba ejtő és egyben megtisztelő volt már a jelölésem is – mondta beszéde elején Baka András. Azzal folytatta: „azért vállaltam a felkérést, mert úgy gondolom, Magyarország történetének olyan időszakához érkezett, amikor az állam működéséről, az alkotmányosságról és az ország közösségéről való komoly gondolkozásra van szükség.”

Az elmúlt évek után a társadalom többsége most felszabadulást és reményt érez. Mások csalódottságot és bizonytalanságot. Ezek az érzések együtt vannak jelen a mai Magyarországon. Egy demokratikus társadalomban ez nem rendellenesség, hanem természetes állapot. Épp ezért nem kerülhetjük el a szembenézést, tudnunk, értenünk kell, hogy jutottunk idáig.

„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet, miközben a rendszerváltás éltanulójából a sereghajtó országok közé süllyedt” – mondta Baka András. Úgy folytatta: az elmúlt közel két évtizedben Magyarország olyan súlyos válságba került, amely az egész ország működését érint. „Régóta ismert tragikus helyzetben van az egészségügy, az oktatás és a gyermekvédelem.” 

Azzal folytatta Baka, hogy egy „demokrácia jövője nemcsak azon múlik, hogy a fiatalok elmennek-e szavazni, hanem magukénak érzik-e a közös gondokat, felelősséget vállalnak, vitáznak-e.”

A mostani változás megmutatta, hogy egy társadalom képes visszaszerezni önrendelkezését, a kérdés az, mit kezdünk vele a jövőben, mert egy választási eredmény önmagában nem állítja helyre a jogállamot.

#Köztársasági Elnök #Tisza párt #Baka András

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!