2026. augusztus 12. - Klára
Időjárás ikon 30° 27°
EUR 365.61 :
USD 316.9 :

Hiába tombolt az aszály, a Tiszás pénzügyminiszter nemet mondott a fejlesztésekre

Vízügyi fejlesztéseket és több mint nyolcmilliárdnyi egészségügyi kiadást is blokkoltak.

Az aszály kellős közepén több vízügyi fejlesztéshez sem adta meg előzetes hozzájárulását Kármán András pénzügyminiszter, miközben egészségügyi beszerzések esetében több mint nyolcmilliárd forint értékű kötelezettségvállalás kapott elutasítást. A Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére megküldött dokumentumokból az is kiderül, hogy szociális intézmények élelmiszer-beszerzései és katasztrófavédelmi fejlesztések is szerepeltek a visszautasított tételek között.

Több mint 62 milliárd forintnyi kiadás került a tiltólistára

A kormány május közepén döntött úgy, hogy május 14-től a 250 millió forintot meghaladó kötelezettségvállalásokhoz, valamint a 100 millió forintnál drágább eszközbeszerzésekhez a pénzügyminiszter előzetes jóváhagyására van szükség. A szigorítást azzal indokolták, hogy a költségvetés időarányos hiánya jelentősen meghaladta a törvényben meghatározott mértéket.

A Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére megküldött táblázatban összesen 18 olyan kötelezettségvállalást sorolt fel, amelyekhez Kármán András nem adta meg az előzetes egyetértését.

A visszautasított tételek összértéke elérte a 62,5 milliárd forintot. 

A dokumentumból az is kiderül, hogy ezekből csaknem 13 milliárd forintot 2026-ban, mintegy 28 milliárdot 2027-ben, további 12 milliárdot pedig a későbbi években költöttek volna el. Körülbelül tízmilliárd forint esetében nem volt egyértelműen meghatározható az éves ütemezés.

A lista azonban nem pusztán a számok miatt érdekes, hanem azért is, mert számos olyan fejlesztés és beszerzés szerepel rajta, amelyek különösen sajátos megvilágításba helyezik a kormány takarékossági politikáját.

Az aszály kellős közepén vízügyi fejlesztések is elutasítva

A visszautasított tételek között több vízügyi beruházás is található.

A bácskai területek vízpótlását célzó fejlesztés első üteme például mintegy félmilliárd forintos kiadást jelentett volna, ehhez azonban a pénzügyminiszter nem járult hozzá.

Hasonló sorsra jutott a Dong-ér és a Körös-ér vízpótlását segítő fejlesztés első üteme is, amely 735 millió forintos kötelezettségvállalással járt volna. A Közép-Tisza-vidéken tervezett síkvidéki tározó fejlesztésére pedig további 300 millió forintot fordítottak volna.

Mindez azért is figyelemre méltó, mert Magyarországon az idei nyáron komoly problémát okoz az aszály, miközben a vízkészletek megőrzése és a vízpótlás egyre fontosabb kérdéssé vált.

Katasztrófavédelmi fejlesztések is a listán

A pénzügyminiszter több olyan fejlesztéshez sem adta meg az előzetes jóváhagyását, amely a katasztrófavédelem működését segítette volna.

Csaknem négymilliárd forintba került volna egy modern raktárbázis létrehozása a Honvédelmi Minisztérium katasztrófavédelmi feladatainak támogatására. Ehhez szintén nem járult hozzá a tárcavezető.

Egy másik, 4,4 milliárd forintos tétel magasból mentő gépek rendszerbe állítását szolgálta volna, de ez a beruházás sem kapott zöld lámpát.

Szociális intézmények élelmiszer-beszerzéseit is érinti

A dokumentumban több szociális intézmény élelmiszer-alapanyag-beszerzése is szerepel.

Egy Fejér vármegyei szociális intézmény 850 millió forint értékben vásárolt volna élelmiszer-alapanyagokat, ehhez azonban nem érkezett meg a pénzügyminiszteri hozzájárulás.

Nógrád vármegyei szociális intézmények és idősotthonok esetében ugyanez történt egy egymilliárd forintos tétellel. Somogy vármegyei intézményeknél pedig 1,7 milliárd forintos élelmiszer-beszerzés szerepelt a listán.

A Vakok Állami Intézete is érintett: az intézmény 1,3 milliárd forintos közétkeztetési szolgáltatásra vállalt volna kötelezettséget, ám ehhez sem adta meg előzetes egyetértését a pénzügyminiszter.

Több mint nyolcmilliárd forintnyi egészségügyi tétel sem kapott engedélyt

A visszautasított kötelezettségvállalások között egészségügyi beszerzések is találhatók.

Érintett a Honvédkórház, a Szent János Kórház, az egri Markhot Ferenc Kórház, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat is.

Az érintett tételek között volt olyan, amely mosatási szolgáltatásra vonatkozott, más esetekben pedig laboratóriumi vegyszerek beszerzéséről volt szó.

Az egészségügyi jellegű, elutasított kötelezettségvállalások összértéke meghaladta a nyolcmilliárd forintot.

Húszmilliárdos földhőprogramra sem mondtak igent

A listán akadnak ennél jóval nagyobb tételek is.

A földhő hasznosítását segítő kedvezményes hitelprogram például önmagában 20 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelentett volna. Ehhez szintén nem adta meg előzetes hozzájárulását Kármán András.

Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a Tisza-kormány a júliusi költségvetési többletet sikerként kommunikálta. Magyar Péter a bejelentés után arról beszélt, hogy a kormány megszüntette a lopást és a pazarlást.

A Pénzügyminisztérium által kiadott lista ugyanakkor azt mutatja, hogy a költségvetési szigorításnak számos, egymástól nagyon eltérő területre van hatása: az aszály elleni vízügyi fejlesztésektől a katasztrófavédelmi beruházásokon át egészen a kórházi és szociális intézmények beszerzéseiig.

(Demokrata)

#aszály #kármán andrás #Tisza-kormány

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!