2026. augusztus 12. - Klára
Időjárás ikon 28° 25°
EUR 365.61 :
USD 316.9 :

Sulyok Tamás elmozdítását is megvizsgálja az Alkotmánybíróság csütörtökön

Augusztus 13-án ül össze az alkotmánybíróság, a napirenden 4 pont szerepel. Az első az Alaptörvény tizenhetedik módosítása miatt beadott utólagos normakontroll a köztársasági elnöki megbízatás megszűnésével kapcsolatban, ezt a Fidesz-KDNP kezdeményezte.

A második az Alaptörvény tizenhatodik módosítása miatt utólagos normakontroll a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatban, ezt szintén a Fidesz és a KDNP politikusai nyújtották be.

A harmadik és a negyedik pedig az Alaptörvény tizenhetedik módosítása miatti utólagos normakontroll az országgyűlési képviselők 12 éves korlátja, illetve az alkotmánybírók 70 éves korhatára miatt, szintén a Fidesz-KDNP-től.

Az utólagos normakontrollról egy kivétellel a Fidesz által jelölt és megválasztott alkotmánybírók döntenek, mivel négy, 70 év feletti bírónak szeptember 1-jén szűnik meg majd a mandátuma. Az egyetlen kivétel Sonnevend Pál, akit Hende Csaba helyére választott meg kilenc évre a parlament.

Az Alkotmánybíróság jogköreit a Fidesz alaposan szűkítette, ezért alaptörvény-módosítást tartalmi okokból nem, csupán eljárásjogi hiba miatt semmisíthetnek meg - írja a kormánypárti propagandalap, a telex.

#Alkotmánybíróság #Sulyok Tamás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!