Nagyszabású kutatást szerveztek kedden a több mint két hete, az Ozora Fesztiválról eltűnt Szolnoki Bence felkutatására: többtucatnyian, polgárőrök és rendőrök segítségével járták végig a fesztivál környéki erdős területeket Simontornya irányába, sőt drón is felszállt. A keresés egyelőre nem vezetett eredményre.
Többtucatnyian keresték augusztus 11-én, kedden a július 28-án eltűnt Szolnoki Bencét az Ozora Fesztivál környékén: a kutatást szervező helyi nő a Blikknek elmondta, reggel hétkor gyülekeztek Szőlőhegyen, a fesztivál bejáratánál, ahol a polgárőrség mellett a rendőrség is megjelent.
A férjem polgárőr, én pedig anya, nagymama vagyok, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek – mondta a lapnak a szervező, aki szerint a helyismeretük is segíthet. A férje ugyanis a környéken nőtt fel, a családnak földjei vannak a fesztivál területének szomszédságában, és a rokonságuk is ott él.
Mint elmondta, a keresők minden erdős részt bejártak a fesztiváltól Simontornya irányába, mert az eddigi információk szerint arra indult el az eltűnt fiatal, és egy autós jelentkezését is várják, aki állítólag Szentpéter szőlőhegy közelében beszélt egy stopossal – ez akár Szolnoki Bence is lehetett. A civil kutatást végül eredmény nélkül függesztették fel.
A 21 éves fiatalt július 28-án, a fesztivál második napján látták utoljára, azóta telefonon nem elérhető, és a közösségi médiában sem jelentkezett. Az eltűnése előtt összeveszett a barátjával, akivel együtt volt a rendezvényen, és közölte vele, hogy elmegy valahova, ne is menjen utána. Szolnoki Bence 180 centiméter magas, sportos testalkatú, hosszú, világosbarna hajú, fülbevalót és karkötőket visel, gyakran hord narancssárga napszemüveget és fejkendőt.
Amikor utoljára látták, zöld-fehér csíkos pólót és katonai mintás nadrágot viselt, és egy függőágyat vitt magával.
