A szakemberek a bontása mellett döntöttek.
Két évvel ezelőtt még az Év Kilátójának választották a pannonhalmi Boldog Mór-kilátót, most azonban annyira leromlott az állapota, hogy a szakemberek a bontása mellett döntöttek, olvasható a Drive.hu cikkében.
A kirándulók már tavaly szeptember végén sem használhatták a kilátót, ugyanis balesetveszélyessé vált, ezért lezárták.
Felidézték a cikkben, hogy a helyén korábban, 1992-ben adtak át egy tornyot, amelyet az évek során annyira megviselt az időjárás és a használat, hogy 2011-ben végül el kellett bontani.
A mostani építmény így még elődjénél is rövidebb életűnek bizonyult.

Bene Zsolt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. közönségkapcsolati referense szerint a kilátó állapotromlásának fő oka, hogy nem megfelelően oldották meg a csapadékvíz elvezetését. Emiatt a víz hosszabb időre is megállhatott az építmény egyes részein, ami a rendszeres kezelések ellenére is a faszerkezet korhadásához vezetett.
A Boldog Mór-kilátó jelenleg a Pannonhalmi Főapátság tulajdonában van.
Az építményt eredetileg a Kisalföldi Erdőgazdaság építette a Sokorói-dombság fáinak felhasználásával. A kilátóból a környező dombvidék mellett tiszta időben a Bakony északi vonulatai, illetve a Vértes is látható.
A Pannonhalmi Főapátság továbbra is fontosnak tartja a térség természeti és turisztikai értékeinek megőrzését.
Hosszabb távú terveik között ezért egy új, korszerűbb és biztonságosabb, ugyanakkor a környezetbe illeszkedő kilátó megépítése is szerepel.
A tervezési munkálatok várhatóan a közeljövőben kezdődhetnek meg, a kivitelezés időpontját azonban az elérhető pénzügyi források határozzák majd meg.
A Boldog Mór-kilátó esete nem egyedi: az elmúlt időszakban több magyarországi kilátót is le kellett zárni vagy el kellett bontani szerkezeti problémák miatt. A Deseda-kilátót például határozatlan időre zárták le, a bakonyi Molnár Gábor-kilátóban pedig rovarok és gombák okoztak jelentős károkat. Az év elején a balaton-felvidéki Kossuth-kilátó bontásáról is döntés született.
(Mandiner)
