2026. augusztus 13. - Ipoly
Időjárás ikon 30° 27°
EUR 364.64 :
USD 316.03 :

Magyar Péter körülírta, hogy ne is álmodjon az ország Paks II megépítéséről

Jó ütemben halad a Paks II atomerőmű építése, a Roszatom tartja magát a magyar megrendelővel egyeztetett tervhez – jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergia-vállalat vezérigazgatója csütörtökön saját lapjuknak, a Sztrana Roszatom vállalati hírportálnak.

A magyar kormányváltás nem befolyásolta a Paks II atomerőmű építését című anyagban a Roszatom vezetője elmondta: felvették a munkakapcsolatot a magyar megrendelő új vezetésével. Lihacsov szerint készek a párbeszédre, mint ahogy arra is, hogy számok és tények nyelvén válaszoljanak a magyar vezetés bármely kérdésére, ám eddig nem érkezett hozzájuk ilyen megkeresés.

A vezérigazgató nyilatkozatáról Magyar Péter a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy kétségei vannak felőle, ugyanis ha tartották volna a szerződést, akkor 2024-ben már működnie kellett volna Paks II.-nek. Ehelyett most depók és két nagy betongödör van a helyén, amire 1000 milliárd forintot kellett költeni.

„Nem igazán látom, hogy ők tartották volna a szerződéshez magukat” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a finanszírozás sem igazán úgy alakul, mint az eredeti szerződésben van, hanem már a duplájába kerülne. Épp emiatt zajlik a projekt átvilágítása, és amint végeztek ezzel a bonyolult és szerteágazó folyamattal, reagálni fognak a Roszatomnak is.

Magyar emlékeztetett, hogy az Országos Atomenergia Hivatal szerint is megkérdőjelezhető a Paks II.-nek kiadott környezetvédelmi, hűtéssel kapcsolatos engedélye ilyen vízállásnál.

#Magyar Péter #Paks II.

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!