A Világgazdaság piaci információi szerint már szeptembertől jelentős változások léphetnek életbe, aminek a végén jelentősen szűkítheti a kormány az igénybevevői kört.

Az év végéig felfüggeszti a kormány az Otthon Start Programhoz kapcsolódó kiemelt beruházások státuszát, és több korábban kiemelt fejlesztés esetében végleg vissza is vonják ezt a minősítést – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a pénteki sajtótájékoztatóján.
A döntést Vitézy Dávid azzal indokolta, hogy az előző kormány az Otthon Start Programhoz kapcsolódóan több olyan kiemelő rendeletet hozott, amelyek bizonyos beruházásoknak jelentős könnyítéseket biztosítottak. Állítása szerint ezekkel a szabályokkal kormányközeli vállalkozások számára teremtettek lehetőséget arra, hogy a beruházások megvalósítása során ne kelljen minden vonatkozó szabályt figyelembe venniük.
Vitézy úgy fogalmazott, ezek a konstrukciók azt eredményezték, hogy az érintett vállalkozások a lehető legtöbb hasznot húzhatták a fejlesztésekből.
A vállalkozók ne is próbálkozzanak, egyetlen engedélyt sem fognak már kiadni – fogalmazott a tárcavezető.
A miniszter által ismertetett döntés alapján az Otthon Start kiemelt beruházásainak esetében most nemcsak egy-egy projekt engedélyezésének elhalasztásáról döntött a kormány, hanem a teljes kört vizsgálja át, és december 31-ig valamennyi érintett beruházásnál felfüggeszti a kiemelt státuszhoz kapcsolódó lehetőségeket.
Az átvilágítás lezárása után dőlhet el, hogy mely fejlesztések folytathatják a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályok szerint a megvalósulásukat.
Pénzügyi szolgáltatóktól származó információk szerint
van olyan bank Magyarországon, amely arra készül, hogy hónapokon belül kivezeti az Otthon Start Programot a Tisza-kormány.
A Portfolionak név nélkül nyilatkozó, de magas beosztásban dolgozó pénzintézeti szakemberek ugyan nem számítanak arra, hogy még az idén megszünteti a Tisza-kormány a fix 3 százalékos lakáshitel programját, de arra igen, hogy már rövidtávon olyan új szabályok léphetnek életbe, amelyek magyarok tömegeit zárhatnák ki a lehetőségből.
A Tisza a programjában szűk szavúan fogalmaz a hitelkonstrukcióról. "A jelenlegi kormányzati intézkedések – így az Otthon Start Program is – kizárólag a hitelképes, jobb anyagi helyzetű rétegek támogatására költenek” – áll a párt programjában az ösztönző kapcsán.
Ennek ellenére a Tisza-kormány minisztereinek parlamenti meghallgatásai során egyértelmű ígéret hangzott el arra vonatkozóan – ilyet tett Kármán András pénzügyminiszter is –, hogy a Fidesz jó intézkedéseit megtartják, külön nevesítve az Otthon Startot is.
Azonban nyugtalanító körülmény, hogy a Magyar Péter vezette kabinet az ígéretek ellenére nemrég váratlanul eltörölte a vállalkozások 3 százalékos likviditási hitelét.
A leginkább fájó lépés a kormány részéről az lenne, ha szigorítaná az elsőlakás-vásárló fogalmát, úgy, hogy az 50 százalékot nem érheti el a meglévő lakástulajdon, vagyis kizárja az 50-50 százalékos tulajdonnal másik ingatlanban már rendelkező párokat. Ez például automatikusan kizárná a programból a korábban csok-ot felvevő háztartásakat.
(vg.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
