Lemond a Partizán főszerkesztői posztjáról Gulyás Márton. A közösségi finanszírozású csatorna alapítója és meghatározó arca május 18-án, egy egészségügyi beavatkozásra hivatkozva jelentette be ideiglenes visszavonulását, azóta nem szerepelt a Partizán műsoraiban. Egészen mostanáig, amikor beszámolt szívműtétjéről és bejelentette, milyen jövő vár a csatornára.
Lemond a Partizán főszerkesztői posztjáról Gulyás Márton – jelentette be maga az újságíró a Partizán YouTube-csatornájára feltöltött videójában. Elmondta azt is, hogy tizennégy éve diagnosztizáltak nála szívritmuszavart, amelyet végig a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben kezeltek. Több katéteres beavatkozáson, defibrillátoros ritmushelyreállításon esett át, és ott állították be a gyógyszerezését is. Szerencsésnek nevezte magát, mert – mint fogalmazott – soha nem volt olyan rosszulléte, ami veszélyeztette volna az életét.
Jól sikerült a műtét
Az állapota tavaly ősszel és télen kezdett romlani: míg korábban évekig normál ritmusban vert a szíve, a végén már két-három hetente újult ki a ritmuszavar, levertséggel és időnként légszomjjal kísérve. Mindez a választási kampány legintenzívebb szakaszára esett. „Nem akartam kimaradni mindenből” – mondta, hozzátéve, hogy nyíltabban fogalmazva nem is bírta volna a távollétet.
A választást követő héten a ritmuszavar ismét jelentkezett, ekkor javasolta az orvosa egy új műtéti eljárás kipróbálását. Emiatt került át a Honvédkórházba, ahol egy több órás nyílt szívműtét keretében orvosolták a panaszait okozó problémákat.
Tökéletesen sikerült az operáció, kiváló állapotban vagyok
– számolt be az eredményről, és köszönetet mondott a Honvédkórház, valamint a balatonfüredi rehabilitációs központ dolgozóinak is. A nyár nagy részét lábadozással töltötte: több mint nyolc hétig rekreálódhatott, amit maga is privilégiumnak nevezett, hiszen a betegtársai többsége ezt nem engedheti meg magának.
A téma egy új nagyszabású produkciót is elindított: az elmúlt egy hónapban belevágtak A magyar szív című dokumentumfilm készítésébe, amely országos kitekintésben vizsgálja a hazai szív- és érrendszeri megbetegedéseket. A stáb a nyilvánosság elől jellemzően rejtve maradó szakemberekkel készít interjúkat, olyan helyszínekre jutnak be, ahová kamera ritkán, és műtéteket is követnek. A filmben látható lesz Gulyás saját szíve is abban a pillanatban, amikor a szívmotorról leállítva először kezdett újra önállóan verni.
Megvan az új főszerkesztő
A videó másik nagy bejelentése volt, hogy Gulyás Márton lemondott a főszerkesztői posztról, és a szerkesztőség által kialakított keretek között a szervezet egésze új főszerkesztőt választott.
SZEPTEMBER 1-JÉTŐL FÖLDIÁK VINCE TÖLTI BE A PARTIZÁN FŐSZERKESZTŐI POZÍCIÓJÁT.
Elismerte azt is, hogy Földiák kevéssé ismert a magyar médiában, és tart tőle, hogy a hiperperszonalizált magyar nyilvánosság bizalmat szavaz-e neki. A Partizánnak azonban szerinte most éppen egy tőle radikálisan eltérő karakterű, a közösségért elkötelezettebb szakmai vezetőre van szüksége.
Gulyás ugyanakkor elmondta, a Partizántól nem távolodik el: megmarad az alapítvány kuratóriumi elnökének, a szervezetvezetői és a főszerkesztői feladatköröket szétválasztották , és több ideje jut nagy, átfogó videós anyagok készítésére. Külön köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, amiért a váratlan élethelyzet nem okozott akut anyagi válságot a szervezetnél: „Nem akarom cifrázni, de tényleg köszi”.
Bejelentette végül, hogy egy évek óta érlelt új projekt is indul a Partizánon belül. A részleteket egy augusztus 28-án reggel debütáló videóban ismerteti.
