Lavrov az orosz állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai támogatás a hírszerzési adatok átadására is kiterjed.
Kérdéseket intéztünk az amerikai külügyminisztériumhoz, többek között arról, hogy az Egyesült Államok milyen szerepet játszik az Oroszország belsejében fekvő civil célpontok elleni csapások megszervezésében és végrehajtásában. Várjuk a választ
– fogalmazott Lavrov.
Az orosz diplomácia vezetője felidézte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy évvel ezelőtti alaszkai csúcstalálkozójukon azt mondta amerikai kollégájának, Donald Trumpnak, kész elfogadni az amerikai békejavaslatokat, bár egyes kérdések még kompromisszumot igényelnek.
Ukrajna ügyében február óta nem zajlanak béketárgyalások, amióta az Egyesült Államok háborúba lépett Iránnal, és felfüggesztette a Moszkva és Kijev közötti közvetítői erőfeszítéseit. Lavrov jelezte, hogy Putyin kész fogadni Trump ukrajnai különmegbízottait, amennyiben ismét Oroszországba látogatnak.
A kérdés csak az, hogy mit hoznak magukkal – jegyezte meg.
Az orosz külügyminiszter arról is beszélt, hogy Moszkva fokozni fogja az Ukrajnába érkező nyugati fegyverszállítmányok megsemmisítésére irányuló erőfeszítéseit.
A korábbinál sokkal határozottabb módszerekkel számoljuk fel a Kijev hadigépezetét tápláló nyugati szállítmányokat. És ezt már csináljuk is – mondta Lavrov.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
