Miután Magyar Péter influenszer kormányzást folytat Pakson, nem vesz részt a tegnapi napon meghirdetett sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök most Pakson van, ahol a Duna jobb partján elkészültek a bárkák kikötéséhez szükséges rögzítési pontok acélszerkezetei és befejeződött a mederkotrás, ami szükséges a bárka elsüllyesztéséhez – közölte Szondi Vanda kormányszóvivő. A hídfő kialakításán is dolgoznak, és a partvonalat kőszórással biztosítják. A vízrajzi állomások telepítését is megkezdték, még hátravan a vízmérce telepítése, és ütemezetten történik a három tervezett felszíni vízrajzi állomás létesítése.
A kormány megállapította, hogy jelen van az aranyszínű sárgaság fitoplazma, ami veszélyezteti a szőlőt. A hegybírók megkapják azt a jogosultságot, hogy ellenőrizzenek minden szőlőművelési folyamatot. Ha a tulajdonost nem tudják elérni, a hegybíró elrendelheti a tőkék kivágását.
A kormány döntött arról is, hogy felfüggeszti és felülvizsgálja a jelenleg használt Poszeidon központi és egységes elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer kiterjesztését, amivel a számítások szerint 17 milliárd forint takarítható meg.
Az ügynökakták nyilvánossága ügyében az a döntés született, hogy a tervezett november helyett csak 2027. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nyílhatnak meg a B-dossziék és mappák.
A veleszületett szifiliszes megbetegedések számának csökkentése érdekében úgy döntöttek, hogy kétszer lesz szifilisz-szűrés a terhesség alatt. A második szűrővizsgálat a második trimeszterben lesz esedékes.
Az uniós helyreállítási alap forrásaihoz szükséges jogszabályalkotás határideje augusztus 31. – emlékeztetett Vitézy Dávid.
Mind a 124 mérföldkövet teljesíteni fogjuk, egyetlen egy eurócentről sem mondunk le. Azt a tízmilliárd eurót, amit a helyreállítási alapból vállaltunk, haza is fogjuk hozni – ígérte a tárcavezető, aki elmondása szerint nap mint nap egyeztet erről az Európai Bizottsággal.
Kiemelte a szélenergiát, amivel kapcsolatban három lépés van még hátra. Egy új kormányrendelet határozza majd meg a szélenergiával kapcsolatos pályázati folyamat kereteit.
Kapitány István miniszteri rendeletet bocsát ki arról a huszonöt könnyített térségről, ahol gyorsított engedélyezési eljárásokra adnak módot. Aztán ki kell írni a pályázatot, melynek keretében 700 megawattnyi új kapacitásra pályázhatnak vállalkozások – fejtette ki Vitézy Dávid.
A miniszter beszámolt róla, hogy a kormány tárgyalt a Wekerle Sándor lakásépítési programról, melynek célja a lakhatási válság enyhítése. Az egymillió lakosra eső átadott új lakások száma Ausztriában és Lengyelországban a magyar mutató négy-ötszöröse, de Romániában és Csehországban is duplája.
Magyarországon lelassultak a lakásépítések, nincs kínálat, és ennek következtében elszálltak a lakásárak – mutatott rá. Felidézte, hogy több mint egy évvel többet kell dolgoznia egy átlagkeresetből élő magyarnak, hogy hozzájusson egy átlagos magyar lakáshoz, mint tíz évvel ezelőtt. Emellett nincs elég kollégiumi férőhely sem.
Felülvizsgálják az első lakáshoz jutást támogató Otthon start program egyes építési engedélyeit.
Felfüggesztették az Otthon start programmal és rozsdaövezetekkel kapcsolatos rendeleteket, a lépés harminchárom projektet érint. Év végéig megvizsgálják, hogy a fejlesztések megfelelnek-e a feltételeknek, és ennek alapján döntenek a projektek kiemelt státuszáról.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy érdemes fenntartani ezt a kezdeményezést, vagyis a fiatalok lakásvásárlásának támogatását, még akkor is, ha voltak olyan mellékvágányai a programnak, amelyek ügyeskedésekre adtak lehetőséget.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
