A megkeresésből azt szerették volna megtudni, milyen engedélyek alapján, kinek a döntésére és mennyiért került az Orbán-kormányt támadó réztábla a minisztérium Dísz téri épületének falára. A kérdések azért is érdekesek, mert korábban egy KDNP-s képviselő sem kapott egyértelmű választ arra, hogy rendelkeztek-e a szükséges engedélyekkel.

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter hivatalba lépésekor az RTL-nek még arról beszélt, hogy „első és legfontosabb feladatának a transzparenciát és az átláthatóságot tartja”. A Tűzfalcsoport beszámolója szerint azonban a tárca több mint egy hónapja nem válaszol egy közérdekű adatigénylésre, amelyben a minisztérium Dísz téri épületére kihelyezett, az Orbán-kormányt támadó réztábla engedélyeiről, költségeiről és elhelyezésének körülményeiről érdeklődtek.
Kátai-Németh július 10-én személyesen helyezte el a táblát az épület falán. A felirat szerint: „Korábban ebből az épületből irányították az Orbán-kormány gyűlöletpropagandáját. Ma már a társadalmi összefogást és az emberi méltóságot szolgálja.”
Négy nappal később egy magánszemély közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz. Kérdés, hogy milyen közterület-használati, településképi vagy egyéb hatósági engedélyek alapján helyezték ki a táblát.
Ezért az adatigénylő elkérte a táblával kapcsolatos szerződést, megrendelést és számlát is, hogy kiderüljön, ki készítette és mennyibe került, továbbá a kihelyezésről szóló döntést vagy utasítást és annak indoklását is megismerte volna.
Az információszabadságról szóló törvény alapján a közérdekű adatigényléseknek fő szabály szerint legfeljebb 15 napon belül eleget kell tenni. Ha a határidőt a törvényben meghatározott okból meghosszabbítják, erről az igénylőt az eredeti határidőn belül tájékoztatni kell.
A magánszemély szerint a minisztérium sem adatokat, sem választ nem küldött. Az adatigénylő ezért a határidő lejárta után, július 27-én ismét elküldte kérdéseit, de állítása szerint erre a megkeresésére sem érkezett reakció.
Az illető az eset kapcsán megkereste a Tűzfalcsoportot és arról számolt be nekik, hogy korábban számos önkormányzathoz és az előző kormány szerveihez is fordult már közérdekű adatigényléssel. Szavai szerint olyan előfordult, hogy nem kapta meg a kért dokumentumokat, de válasz és az elutasítás indoklása ezekben az esetekben is érkezett. Kátai-Németh minisztériuma azonban szerinte még ennyit sem tett.
Az ügy azért is érdekes, mert
időközben Máthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési képviselő is hasonló kérdéseket tett fel a tárcának a parlamentben.
Az írásbeli kérdésre Barna-Szabó Tímea államtitkár válaszolt. A Tűzfalcsoport szerint az államtitkár hosszasan bírálta az előző kormányt, arra azonban nem adott egyértelmű választ, hogy rendelkeztek-e a tábla elhelyezéséhez szükséges engedélyekkel.
A KDNP ebből arra következtetett, hogy azok nem álltak rendelkezésre. Rétvári Bence, a párt frakcióvezetője a közösségi oldalán arról posztolt a minap, hogy Kátai-Némethéknek el kell távolítaniuk az engedély nélkül kitett táblát.
A Tűzfalcsoporthoz forduló adatigénylő is hasonló következtetésre jutott a válasz elmaradásából: szerinte „elég nyilvánvaló, hogy a táblát egyszerűen kitették, mert jó ötletnek tűnt”. Az ügy tehát éppen arra az átláthatóságra vet árnyékot, amelyet Kátai-Németh Vilmos miniszteri munkája egyik legfontosabb alapelvének nevezett.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
