2026. augusztus 16. - Ábrahám
Időjárás ikon 30° 28°
EUR 363.28 :
USD 314.36 :

Duplájára emelték az óvodások háromszori étkezésének díját Pikóék

Jelentősen megemeli az óvodai gyermekétkeztetés térítési díját a VIII. kerületi önkormányzat: szeptembertől a korábbi, napi 335 forint helyett 675 forintot kell fizetniük azoknak a családoknak, amelyek nem jogosultak kedvezményre.

A változás már az augusztusban esedékes befizetéseket is érinti. 

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testületének döntése nyomán szeptember 1-jétől változnak az óvodai étkezési díjak a kerületben. 

A teljes árat fizető szülőknek az eddigi 335 forint helyett naponta 675 forintot kell fizetniük gyermekük háromszori étkezéséért. Ez több mint százszázalékos emelést jelent.

Húsz munkanappal számolva az étkezés havi díja 13500 forintra nő. Ugyanez az összeg vonatkozik a teljes árat fizető, diétás étkezést igénylő gyermekekre is. A százszázalékos kedvezményben részesülők számára ugyanakkor továbbra is ingyenes marad az óvodai étkezés.

A közétkeztetési rendelet módosítását, illetve az emelés mértékét azzal magyarázták, hogy a gyermekétkeztetés térítési díjai hosszú évek óta nem változtak, miközben az élelmiszerárak és a szolgáltatás költségei jelentősen emelkedtek. A tájékoztatás szerint az emeléssel az önkormányzat célja az óvodai étkeztetés fenntartható működésének biztosítása.

A változás a szülők többségét természetesen érzékenyen érintette, hiszen szeptembertől több mint kétszeres árat kell fizetniük ugyanazért a szolgáltatásért, sokan ennek ellenére úgy vélik, havi 6–7 ezer forintos térítési díj mellett aligha lehetett csodát várni az óvodai étkeztetéstől.

A többség ugyanakkor szkeptikus, kételyeik vannak azzal kapcsolatban, hogy a jelentős áremelést minőségi javulás is követi-e majd. 

Bár idén más fővárosi kerületekben is emelkedtek a gyermekétkeztetés térítési díjai, a józsefvárosi drágulás mértéke kirívó. Igaz, az eddigi 335 forintos összeg budapesti viszonylatban is rendkívül alacsonynak számított. 

(Demokrata)

#Pikó #VIII. kerület #áremelés

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!