2026. augusztus 16. - Ábrahám
Időjárás ikon 30° 28°
EUR 363.28 :
USD 314.36 :

Szalai Piroska szerint a migráció miatt is háttérbe szorulhat az Otthon Start program

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az Otthon Start program helyett a bérlakásépítés kerülhet előtérbe, amit az uniós migrációs paktum végrehajtásával is összefüggésbe hozott.

Szalai Piroska közösségi oldalán arról írt, hogy szerinte nem mindegy, a magyar emberek otthonteremtését támogatják-e, vagy az Európai Unió elvárásait szolgálják ki – számolt be róla a Magyar Nemzet. Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormányok lakástámogatási rendszerében több mint 270 ezer CSOK- és CSOK+-szerződést, valamint mintegy 350 ezer otthonfelújítási támogatást kötöttek meg, az Otthon Start programmal pedig várhatóan további 60–70 ezer szerződés születhet. Állítása szerint így több mint egymillió ember,

legalább minden nyolcadik magyar olyan otthonban él, amelyhez kormányzati támogatást kapott.

A Fidesz képviselője szerint ezekben az esetekben magyar családok vagy fiatalok kaptak támogatást, miközben a munkát jellemzően magyar építőipari kis- és középvállalkozások végezték. Szalai szerint ezzel szemben Vitézy Dávid és a Tisza-kormány bérlakásprogramban gondolkodik, ezért függesztették fel az Otthon Start program kiemelt lakásépítési projektjeit.

Szalai Piroska úgy véli, a változás hátterében az állhat, hogy Brüsszelből egyre nagyobb nyomás érkezik a bérlakásépítés támogatására. Ezt összefüggésbe hozta a migrációval, és azt állította, hogy a Magyar Péter által aláírt uniós migrációs paktum végrehajtásához elhelyezési kapacitásra van szükség, amelyre szerinte a bérlakások alkalmasak.

 A képviselő szerint ennek következtében a magyarok pénzéből felépített bérlakásokon külföldi befektetők nyerészkedhetnek, miközben a magyar fiatalok nehezebben juthatnak saját otthonhoz. Vitézy Dáviddal kapcsolatban pedig azt írta, hogy tőle különösen furcsa ez a fordulat, mivel államtitkárként szerinte emlékeznie kellene arra, miért fontos a saját tulajdon támogatása.

(Mandiner)

#Migránsok #Szalai Piroska #vitézy dávid #otthon start #Tisza-kormány

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!