Élete harmadik maratonfutásán Euórpa-bajnoki ezüstérmet nyert Vindics-Tóth Lili Birminghamban. A magyar lány taktikus versenyzéssel lett második, ami minden idők legjobb eredménye ebben a számban az atlétikai Eb-k történetében. Szabó Nóra sokáig harcban volt a harmadik helyért, de végül negyedik lett a női maratonfutás versenyében.

Birminghamban a zárónapjához érkezett az atlétikai Európa-bajnokság, vasárnap reggel a női és férfi maratonfutást rendezték a brit városban. A női maratonfutásban négy magyar is indult, közülük ketten szenzációs teljesítményt nyújtottak. A szervezők nagyon kemény pályát jelöltek ki, amely tele volt emelkedőkkel és gyilkos harcra késztette a futókat.
Női maratonfutás: Vindics-Tóth Lili és Szabó Nóra szenzációja
A két magyar lány nagyon taktikusan versenyzett. A célbaérkezés előtt nem sokkal Vindics-Tóth a második, Szabó Nóra pedig a harmadik helyen futott. A győzelmet a finn Alisa Vainio óriási fölénnyel szerezte meg, őt ezen a napon nem lehetett utolérni. Gyilkos taktikát választott, végig az élen futott és ez be is jött neki. Így az igazán nagy harc a két másik éremért zajlott. Vindics-Tóth és Szabó végig az éremért volt csatában. A későbbi ezüstérmes Vindics-Tóth 40 kilométernél tudott robbantani és és elszakadni az őt üldözők elől.
Vindics-Tóth óriásit futott azért, hogy élete harmadik maratoni futóversenyén szenzációs sikert érjen el. Az utolsó egy kilométeren már semm sem veszélyeztette a második helyét.
Vindics-Tóth ideje 2:27:21 lett, ami élete legjobb eredménye.
Ez az eredmény a női maratonfutás történetében a legjobb eredmény volt, ami az Európa-bajnokságokat illeti. Női maratonfutásban magyar versenyző korábban soha nem nyert érmet, így Vindics-Tóth ezzel az eredménnyel sporttörténelmet írt. Szabó Nóra sokáig harcban volt a harmadik helyért, ez végül nem jött neki össze, így ő a negyedik helyen végzett. Az ő ideje: 2.27.39.
Tomaschof Kata 2:43:07-es egyéni csúccsal a 42. lett.
Szabó Nóra megható szavai
Szabó Nóra, aki a versenyen negyedik lett, így nyilatkozott az M4 Sportnak: „Köszönöm mindenkinek a szurkolást. Nagyon kemény volt. Ez a negyedik hely csodálatos, de még csodálatosabb lenne a bronz. Közel volt a harmadik hely. Emelkedőn jól vagyok, de talán nem hittem eléggé el, hogy harmadik is lehetek. Az első tízbe szerettem volna kerülni. Szeretek maratont futni, de sokkal jobban szeretek edzeni. Köröket futottunk, ez nekem jobban feküdt.
Tudtam, hogy az utolsó kilométer olyan emelkedő, amelyen egy kígyó is visszacsúszik, sajnálom, hogy nem sikerült a dobogóra állnom. Molnár Attilát tudom idézni: én vagyok az első vesztes.
Az utolsó körre szétesett az a csoport, amiben futottam. Negyedik lettem, ez van. Itt mindenki magára figyel, nem foglalkoztam mással, csak magammal. Itt szeretném megköszönni az edzőmnek is, hogy felkészített erre a versenyre.”
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet. Akkor Tóth Gyula harmadik lett a kontinensviadalon. Az eddigi legjobb női magyar eredmény az Eb-k történetében Földingné Nagy Judit nevéhez fűződött, aki 1990-ben a spliti Eb-n az ötödik helyen végzett.
Vindics-Tóth Eb-ezüstérmében az az igazi szenzáció, hogy nemrég váltott át a pályaatlétikáról a maratonfutásra. Korábban 1500 méteren és a 3000 méteres akadályfutásban versenyzett.
A férfiak is versenyeztek
A férfi maratonfutásban a német Petros Amanal győzött 2:09:11-es Európa-bajnoki csúccsal. A legjobb magyar Lomb Ádám lett, 2:16:15-tel a 27. helyen zárt. Az országos csúcstartó Szemerei Levente 2:18:27-et ért el, ezzel a 33. helyen végzett.
(MNO)
