2026. augusztus 31. - Bella,Erika
Időjárás ikon 22° 20°
EUR 364.55 :
USD 313.05 :

Semjén Zsolt: Meg kell újulnia a KDNP-nek, Orbán Viktor nélkül a Fidesz széthullana

Év végéig teljes tisztújítást tartanak a KDNP-ben a helyi szervezetektől egészen a pártvezetésig – erről döntöttek a vasárnapi, lakiteleki országos választmányon.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke rámutatott: az elmúlt 16 év kormányzati teljesítménye nem volt tökéletes, volt számos hiba, de történelmi mércével mérve ez az időszak, nemcsak Magyarország keresztény és nemzeti vonatkozását határozta meg, hanem Európa politikáját is formálta. 

A középosztály megerősítését példátlannak nevezte a magyar történelemben. Mint mondta: a keresztény civilizáció védelmét normatívvá tették, nemcsak Magyarországon, Európában is és a külhoni magyarokat sem lehet már úgy gyalázni, mint Gyurcsány idején. Megvédtük Magyarországot a migrációtól és felráztuk Európát - összegzett. 

A választási vereség okát elemezve rámutatott: éveken át tartó, egy százalék alatti gazdasági növekedéssel soha senki nem tudott választást nyerni. Politikai okként jelölte meg, hogy "jobbszélre csúsztak" többi között a migrációs vita, az EU-való konfliktusok miatt, ahol nincs elegendő szavazó. 

Ennek következménye lett, hogy a jobbközép és - mellette a balközép is - üresen maradt és ide ment be a Tisza az Orbán Viktorral szembeni gyűlölet üzenetével. Ha nem tudnak visszamenni középre úgy, hogy a radikális szavazókat is megtartják, nem tudnak választást nyerni a jövőben – összegzett.

Kitért arra is: az Orbán-kormányra rá tudták "nyomni" azt a hazugságot, hogy ki akar lépni az Európai Unióból és a Keletet választotta, amire a fiatalok érzékenyen reagáltak. Pszichológiai oknak nevezte, hogy hosszú volt a 16 év, az első szavazók kétévesek voltak, amikor kormányozni kezdtek, nem láttak mást, csak a Fidesz-KDNP-t. A kormány hibájának nevezte, hogy nem fékezte meg az oligarchák gátlástalanságát, a velük szembeni részben gyűlölet meghatározó volt a vereségben. 

Semjén Zsolt negatív trendfordulót lát a konjunktúrában, a lakosság és a cégek esetében egyaránt. Arra számít, hogy idő kérdése és eljön a kijózanodás, a csalódás, a düh a kormánnyal szemben. A kiábrándulásból azonban nem következik egyenesen, hogy a korábbi időszakot visszasírják a választók. 

A kereszténydemokrácia önmagában megáll, de azt, hogy "mi a fideszesség" nehezebb megmagyarázni. Ugyanakkor Orbán Viktor nélkül a Fidesz elemeire hull szét, nélküle nem lehet stabilizálni 

– emelte ki. 

Azt ígérte, nem lesznek árulók Orbán Viktorral szemben sem, ahogy Antall Józsefhez is hűek maradtak. Kiemelte: a választáson olyan szisztémában kell indulni, ami minden eshetőségre a legoptimálisabb megoldás: ha arányos választási rendszer lesz és leviszik négy százalékra a küszöböt, érdemes önállóan indulni.

(MNO)

#KDNP #Semjén Zsolt #tisztújítás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!