Keddtől már tényleges munkát fogunk végezni, és az első nyomozati munkát remélhetőleg szeptember végén el tudjuk indítani – nyilatkozta az RTL Házon Kívül című műsorában Unger Anna pénteken megválasztott NVVH-elnök.

Azt, hogy melyik üggyel kezdenek, Tasnády Katalin, az NVVH nyomozati elnökhelyettese már eldöntötte, de a vizsgálat sikere érdekében ezt Unger nem jelentette be.
A kinevezésével kapcsolatos kritikákra is reagált, mondván, ő nem népszerűségre pályázott hanem arra, hogy a korrupciós ügyek legyenek végigvíve, a rendszerváltás óta történtekkel ellentétben.
Az én telefonom nem tud megcsörrenni. Engem hiába hívogatnak! – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha egy üggyel kapcsolatban felhívják, vagy ha például Magyar Péter meg akarja mondani, melyik üggyel kezdjenek.
Megmondanám neki, hogy tegyen állampolgári bejelentést – mondta ez utóbbi gondolatkísérletre Unger, aki hangsúlyozta: abba nem lesz, nem lehet beleszólása, hogy kit választ a parlament a hiányzó két elnökhelyettesi pozícióba.
A hivatal leendő alkalmazottaival kapcsolatban ugyanakkor már vannak konkrét nevek, akiket felkér majd a feladatra.
„Van, akit ismerek, nagyon jó lesz és tudom róla, hogy jönni fog” – tette hozzá.
Unger körülbelül 150 fős szervezetet szeretne létrehozni, ahol a munkatársak többsége a nyomozati ágban dolgozhat majd.
A riporter kérdésére elmondta: szuperképessége az, hogy egy falat tud vonni a szervezet munkatársai köré, védve őket, továbbá tud szervezni és átlátja a NER rendszerét.
Azt is elmondta, hogy nem lesz olyan szint, ahol meg fognak állni a vizsgálatok során: Mindenkit megvizsgálunk – hangsúlyozta.
A Telex Facebook-oldalán megjelent cikk egyik első kommentelője Magyar Péter volt
A rovar a címre – Engem ne hívogasson se Magyar Péter, se senki más! – reagálva ezt írta: Mondjuk nem is terveztem!

Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
