A közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy Magyarország teljesítette a helyreállítási alap forrásainak felszabadításához szükséges feltételeket. Három hónap alatt több mint száz új jogszabály született. Négy kiemelt terület beruházásait emelte ki Vitézy Dávid. Magyar Péter is közölte, hogy jöhetnek a brüsszeli pénzek, „ez férfimunka” volt.
„Lezárult a helyreállítási alap befagyasztott forrásainak felszabadításához szükséges munka” – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán. A tárcavezető a Magyar Péter miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke között májusban létrejött politikai megállapodásra utalva úgy fogalmazott: „Első perctől azt mondtuk, a munka java még most jön. Amire a többi 26 tagállamnak évei voltak, nekünk 3 hónapunk maradt augusztus végéig.”
Több mint száz jogszabály három hónap alatt
Vitézy Dávid a bejegyzésben a folyamat mögötti intézményi munkát is felidézte. „Az elmúlt két hónapban megállás nélkül dolgoztak a minisztériumok, az intézmények, az önkormányzatok, az Országgyűlés. Az összehangolt munka nyomán száz fölötti új jogszabály született, számos projektet indítottunk útjára vagy fejeztünk be” – írja.
A miniszter szerint a jogalkotási munka érdemi tartalma a korrupcióellenes szabályozás megújítása volt. Úgy fogalmazott, ezzel bizonyítottak a kételkedőknek. A tárcavezető felidézte, hogy a tavaszi megállapodás önmagában még nem jelentette a források megérkezését: „Először le kellett tárgyalni, hogy mit kell megoldanunk, hogy elérhetővé váljanak a források, utána a tárgyalásokban rögzített feladatokat kellett elvégeznünk”. Ezt a szakaszt tekinti most lezártnak, amit szerinte „hatalmas siker nem csak a Kormány és az Országgyűlés számára, hanem minden magyar embernek, akinek a támogatásával a hátunk mögött elég erősek voltunk hazahozni a pénzeket.”
Magyar Péter szerint „ez férfimunka volt”
„A vállalásunknak megfelelően, a mai határidőre minden feltételt teljesítettünk az uniós ezermilliárdok hazahozatalához. Jöhetnek a brüsszeli pénzek. Köszönöm mindenkinek! Ez férfimunka volt” – írta Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán.
