2026. szeptember 04. - Rozália
Időjárás ikon 25° 23°
EUR 366.96 :
USD 316.1 :

Szeretetország: már a tiszás képviselőket fenyegetik a kormánypárti szimpatizánsok

Felháborodottan reagáltak több Tisza-sziget részéről is arra, hogy Unger Annát választották meg az NVVH élére. A párt és az aktivisták közötti feszültség azonban már jóval korábban, a választások után elkezdett kialakulni. A hangulat szításában pedig Magyar Péter is oroszlánrészt vállalt a kampányban.

A Tűzfalcsoport arról írt, hogy augusztus 20-án Magyar Péter azzal próbálta megnyugtatni a hónapok óta zúgolódó Tisza-szigetek tagjait, hogy a választási győzelem után valójában nem feledkeztek meg róluk: csupán pihenni akarták hagyni az aktivistákat. Az oknyomozó portál szerint Unger Anna megválasztása az új ÁVH – a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal – élére a jelek szerint nem egyszerűen felszította a belső vitákat, hanem a szakadás szélére sodorta a tábort.

Ezt a legjobban talán az újpesti Ugró Gyula Tisza-sziget augusztus 30-án megjelent Facebook-bejegyzése szemlélteti. A szerzők hosszasan kérlelik a közösség tagjait, hogy legyenek „átgondoltak”, „türelmesek”, hallgassák meg egymást, a vita „ne vezessen széthúzáshoz vagy közfelháborodáshoz”, és mindenki ügyeljen arra, hogy „ne ártsunk a közösségnek”.

A Tűzfalcsoport szerint ilyen közleményt akkor ír egy közösség vezetése, amikor tényleg ég a ház.

A Tisza-sziget Facebook-bejegyzésében azt is írják, hogy „Ne feledjétek: most tanuljuk a demokratikus gondolkodást!” Az oknyomozó portál úgy vélekedett, hogy a tiszás potentátok szerint a demokrácia azt jelenti, hogy az aktivistáknak meg kell tanulniuk szó nélkül elfogadni a központ döntéseit.

Majd az írás kitért arra, hogy azt még az újpesti sziget vezetői is elismerték, hogy mindannyian nagyon örültek volna Ligeti Miklós kinevezésének, de rögtön arra kérik a tagokat, hogy legyenek türelmesek, hiszen bizonyára vannak olyan részletek, amelyeket nem ismerhetnek meg, például biztonsági okokból.

Szóval, a konklúzió nem az, hogy átláthatóságra és demokratikus vitára van szükség, hanem az, hogy végtelen türelemre és bizalomra van szükség

– írta meg a Tűzfalcsoport.

Megjegyezték, hogy nem csak az újpesti közösség elégedetlen, mivel négy nógrádi Tisza-sziget már a parlamenti szavazás előtt nyilvánosan arra kérte saját képviselőjét, hogy ne Unger Annát, hanem Ligeti Miklóst támogassa. Ennek ellenére Melléthei-Barna Márton kivételével mindenki követte a pártutasítást. A parlamenti döntés után pedig a képviselők egymás után tették ki a kínosabbnál kínosabb, magyarázkodó posztokat. Ez is egyértelműen jelzi, hogy aggasztó méreteket öltött a harag és a csalódottság a saját táborukban.

A tiszások ellen fordulhat a Magyar Péter által felkorbácsolt gyűlölet

Akadt azonban, aki meglehetősen sajátos módját választotta a reakciónak. Ferenczi Gábor tiszás képviselő – aki arról panaszkodik, hogy egy tiszás éjjel 11-kor üzenetben mocskolta a szavazás után – például azt is közölte, hogy nem fog laikusok Facebook-kommentjei, meg feltűnési viszketegségben szenvedő emberek posztjai alapján szavazni. Majd saját választási indulását egy mártíréval vetekedő áldozatvállalásként mutatta be, s végül eljutott odáig, hogy:

Kemény, nehéz időkben, olyan bátor, tökös emberekre volt szükség, mint Magyar Péter, vagy Én. Majd egyenesbe jön az ország és jöhetnek a gyengék, a puhák.

A Tűzfalcsoport szerint nehéz elképzelni, hogy éppen ez a hangnem fogja meggyőzni azokat az önkénteseket, akik két éven keresztül pultoztak, szórólapoztak, kopogtattak és kampányoltak a TISZA mellett, és személyesen Ferenczi Gábor megválasztása érdekében is.

Annál is inkább, mert az elégedetlenség jóval az Unger-ügy előtt elkezdődött, többek között augusztus 20-án pedig a HVG-nek is arra panaszkodott valaki, hogy „nélkülünk sehol se lennének”, április 12. óta mégsem figyel rájuk senki. A kiábrándultság valahol érthető, ugyanakkor sejthető volt, hogy a Magyar Péterék nem mintademokraták. A Tisza Pártnak hivatalosan csupán 29 tagja van, és Radnai Márk a választási győzelmet követően világossá tette, hogy nem tud olyan szándékról, amely szerint megnyitnák a tagságot az aktivisták számára.

(MNO)

#Tűzfalcsoport #Tisza-párt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!