Nekiment a tiszás képviselő a tiszás vidékfejlesztési államtitkárnak a szombathelyi azbeszt-ügy miatt – hívta fel rá a figyelmet Gyopáros Alpár.

A szombathelyiek joggal türelmetlenek. Én pedig képviselőként nem fogom azt mondani nekik, hogy várjanak még heteket – így kezdődik Rápli Róbert friss bejegyzése a közösségi oldalán. Ő a Tisza egyéni országgyűlési képviselője Vas megye 01. számú választókerületében.
A megszólalása nem előzmény nélküli. Ahogy arról portálunk is beszámolt Panyi Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselőjének információi alapján, vezetői válság alakulhatott ki a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban. Úgy tudja, hogy Lőrincz Viktória pozíciója meginoghatott és Stumpf Péter (ez később még fontos lesz) államtitkár veheti át a helyét.
Az ellenzéki politikus kiemelte: a tárcánál több fontos ügy elakadt, a döntések késnek, és ez a bizonytalanság már a gazdasági szférában is érezteti a hatását. A tárcánál uralkodó helyzetre bizonyítékként szolgált az értelmezése szerint, hogy egy helyettes államtitkár máris távozott.
Utóbb kiderült, valóban súlyos mulasztások róhatók fel a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumnak és a miniszternek. Ezt pedig már egy tiszás országgyűlési képviselő is élesen szóvá tette.
Hétfőn derült ki, hogy nem vár tovább a kormányzati támogatás részletszabályaira a szombathelyi önkormányzat: hétfő délelőtt rendkívüli közgyűlésen döntött az azbesztszennyezés kezeléséről. Nemény András polgármester szerint az időjárás miatt sürgősen el kell indítani a munkát, különben a burkolás jövő tavaszra csúszhat.
A polgármester szerint a döntés kockázatot is jelent, hiszen a Tisza-kormány még nem írta ki a pályázatot a hárommilliárdos azbesztalapra. Viszont nem lehet tovább várni, hiszen a közeledő őszi időben ezt a módszert nem lehet alkalmazni. A költségeket tehát az önkormányzat fizeti a saját zsebéből, pedig a Tisza-kormány állami forrást ígért hozzá.
Czeglédy Csaba ("független" helyi képviselő) szerint az, hogy a költségeket az önkormányzat a folyószámla-hitelből fizeti, az a tiszás országgyűlési képviselő szegénységi bizonyítványa. Ha majd a város megkapja az államtól ezt a pénzt, akkor valóban sikerrel dolgozott a képviselő, addig viszont ezt nem lehet elmondani.
Rápli Róbert először is felidézte, hogy a kormány hetekkel ezelőtt döntött a 3 milliárd forintos Azbeszt-mentesítési Alap létrehozásáról. Ez fontos eredmény volt, azonban a felhasználáshoz szükséges minisztériumi részletszabályok mindmáig nem jelentek meg. Közben Szombathelynek lépnie kell. Az Oladi Platón muszáj megkezdeni a munkát.
Ma erről hozott bölcs, de nem kockázatmentes döntést a közgyűlés. Az ügy kezdete óta minden rendelkezésemre álló képviselői eszközt felhasználtam, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabb le tudjuk zárni az azbesztszennyezés ügyét.
Amit a képviselői jogállásom megenged, mindent megtettem:
- szakemberekkel,
- miniszterekkel,
- államtitkárokkal,
- polgármesterekkel
- és az érintett területek képviselőivel
folyamatosan egyeztetéseket folytattam, tájékoztatásokat kértem, sürgettem a kormányzati döntéseket, és jeleztem az érintettek problémáit. Ma ismét az illetékes szaktárcához fordultam, ezúttal Stumpf Péter Bencétől, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkártól kértem a részletszabályok haladéktalan megjelentetését – írta a Facebookon.
A tiszás országgyűlési képviselő ezt követően kijelentette, hogy a számára sem elfogadható, hogy miközben a forrásról már megszületett a kormányzati döntés, a végrehajtáshoz szükséges szabályozás hiánya miatt továbbra is bizonytalanságban legyen a város és több száz érintett család.
Nem várhatunk tovább, és az önkormányzatnak is kellenek a pénzügyi garanciák. Addig fogom sürgetni az ügyet, amíg meg nem születik a megnyugtató megoldás – zárta indulatos bejegyzését Rápli Róbert.
(Demokrata)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
