Egy rövid ideig tartó áramkimaradást okozott az a pokolgépes robbantás, amelyet kedd reggel követtek el ismeretlen tettesek a kelet-németországi Janschwalde hőerőművének közelében található preilacki áramelosztó alállomás ellen – jelentette be a német rendőrség egyik szóvivője, számolt be az MTI.

A közlemény szerint a házilagos készítésű robbanószerkezet több elektromos vezetéket is megrongált, de személyi sérülést nem okozott.
A szóvivő szerint
a körzetben több robbanóeszközt is elhelyeztek, de csak egy lépett működésbe.
Az erőművet üzemeltető vállalat közölte, hogy az egyik üzemegységükben műszaki hibát észleltek és vizsgálják, hogy az üzemzavar összefüggésben állhat-e a merénylettel.
A hálózatot üzemeltető vállalat bejelentette, hogy több vezetéken is rongálást észleltek ami szolgáltatás-kimaradást eredményezett, de a hibákat rövid időn belül kijavították, az áramellátás pedig teljes egészében helyreállt.
Az elkövetők kilétéről és az ügy további részleteiről nem közölt további információkat a rendőrség.
(index)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
