2026. szeptember 03. - Hilda
Időjárás ikon 20° 17°
EUR 369.61 :
USD 319.35 :

Abszolút balf@szság: a Duna kikezdte Magyar Péter paksi fenékküszöbét

Komoly problémák jelentkeztek a paksi fenékküszöbnél, amelynek építését néhány napja még látványos sikertörténetként ünnepelte a kormány - írja Deák Dániel a Facebookon.

Az Átlátszó most arról ír, hogy az épülő fenékküszöb két fala között annyira felgyorsult a Duna sodrása, hogy a folyó medre rövid idő alatt akár 8–13 méterrel is kimélyülhetett, a víz pedig magát az építményt is kikezdte. 

A stabilizáláshoz több mint száz betontömböt kellett a Dunába helyezni. 

Ez azért különösen kínos a kormánynak, mert alig néhány nappal ezelőtt még azt kommunikálták, hogy „gondosan előkészített ütemterv” szerint haladnak, és büszkén jelentették be, hogy két héttel a határidő előtt teljesítették az első ütemet. Ráadásul az építkezés megkezdésekor külön azt hangsúlyozták, hogy a folyófenékre terített kőpaplan feladata éppen az, hogy az erős sodrás ne mossa ki a medret az építmény alatt és környezetében. Ehhez képest most éppen a meder rendkívüli kimosódása okozza a problémát. 

A vízügy és a Honvédelmi Minisztérium szerint ugyanakkor nem történt kivitelezési hiba: állításuk szerint a kimélyüléssel előzetesen számoltak, a betonkockák alkalmazása pedig eleve a lehetséges műszaki megoldások között szerepelt. A HM szerint a beavatkozás után további kimosódás már nem tapasztalható. 

Az igazán kellemetlen kérdés azonban továbbra is nyitott: az Átlátszó értesülése szerint bizonytalanná vált, hogy a fenékküszöb egyáltalán befejezhető-e az eredeti tervek szerint. 

Erre a lap kérdésére sem a vízügy, sem a minisztérium nem adott választ. Pedig augusztus közepén még arról beszélt a kormány, hogy az ország legjobb szakembereivel és mérnökeivel egyeztetve döntöttek a beruházásról, amelynek becsült költsége 6,1 milliárd forint volt. A sikervideók tehát elkészültek, a nehezebb kérdések viszont most kezdődnek.

#Paksi atomerőmű #Magyar Péter #deák dániel #fenékküszöb

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!