Augusztus 12-én utazott Paksra a miniszterelnök a honvédség egyik helikopterével, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter társaságában, ami a kormányfő bevallása szerint élete első helikopterezése volt.

Magyar Péter az utat akkor többek között azzal igazolta, hogy „a repülés költsége az én bejárásomtól függetlenül is felmerült volna”, valamint a helikoptereknek és a pilótáknak előírt minimális repülési időt kell teljesíteniük.
A miniszterelnök állításainak ellenőrzése miatt közérdekű adatigénylést nyújtott be a Magyar Honvédségnek és a Honvédelmi Minisztériumnak a Népszava.
A válasz félig megerősítette Magyar Pétert, ugyanis 2026. augusztus 12-re valóban terveztek Airbus H145M helikopterekkel a helikoptervezetők jártasságának biztosítását szolgáló gyakorlórepüléseket,
a miniszterelnököt és kíséretét szállító 02-es oldalszámú H145M-re azonban aznapra más repülés nem volt tervezve.
A miniszterelnök másik állítása szerint a helikopternek és a pilótának is meg van szabva az éves minimális repülési ideje, a lapnak kiadott dokumentumokból azonban nem derült ki, hogy hány órát kell teljesíteniük, és ebből mennyit teljesítettek. A Honvédelmi Minisztérium a lap megkeresésére ugyanezt a választ küldte el. Kifejtették, hogy azokra a kérdésekre, amelyekre nem válaszoltak, olyan adatok vonatkoznak, amelyek a honvédelmi szervezet működésével, illetve haditechnikai eszközökkel kapcsolatosak, ezért azokat honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem hozták nyilvánosságra.
Az utazás költségeit tekintve a minisztérium és a honvédség is egy önköltségszámítást küldött el a lapnak, ami 210 liter, közúti járműhöz elszámolt üzemanyagot 138 632 forint értékben, valamint 890 liter, légi járműhöz elszámolt üzemanyagot 390 384 forint értékben tartalmaz. A személyi juttatások összege 611 464 forint, a járulékoké 79 490 forint.
Az iratban szereplő összes önköltség 1 226 772 forint.
A portál hozzátette, az irat önköltségszámítás, nem számla vagy kifizetési bizonylat. Az önköltségszámítás nem választja külön az út nélkül is felmerülő és a kizárólag az út miatt keletkező költségeket.
„Sajnos a Honvédelmi Minisztériumnál működnek a régi reflexek, és nem a valós költségekkel számolnak. »Elfelejtik« ugyanis, hogy a repülés nem csak az üzemanyag és a pilóták munkadíja a költsége” – fogalmazott Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő Facebookon, ahol megosztotta a Népszava cikkét.
Hozzátette, a helikopterek nagy értékűek, az élettartamuk és a repülhető órák száma pedig szigorúan meg van szabva. Hadházy szerint emiatt a gépek használatakor nemcsak az üzemanyagot, hanem az amortizációt is érdemes lenne hozzávenni.
A baj az, hogyha Őcsényből vagy Kalocsáról egy kis Cessnával repültünk volna oda, az is teljesen felesleges lett volna. Arra a repülésre nyilvánvalóan semmilyen kérdés eldöntéséhez nem volt szükség, a valódi cél egyedül a kormányfő imázsának javítása (propaganda) volt
– fogalmazott.
Hadházy Ákos bejegyzésére kommentben reagált a miniszterelnök
Szerintem minden józan magyar ember érzi, hogy mennyire méltatlan és igaztalan, amit művel. Tudnék más jelzőt is írni – írta.
Majd hozzátette: „Szerencsére nem ön döntött, így a 30 éve nem látott mértékű dunai beruházás határidő előtt, a tervezettnél nagyságrendileg olcsóbban elkészült, a Paksi Atomerőmű teljes kapacitással működik (ezzel további minimum napi 1 milliárd forint közpénzt spórolva). Ezekről is lesz esetleg bejegyzése? Számítása?”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
