Köszönöm a meleg fogadtatást! A te vezetésed alatt Magyarország már most hatalmas fejlődést ért el
– írta Facebook-bejegyzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki budapesti látogatásáról közös fotót is posztolt Magyar Péterrel. A két politikus nem nyilvános tárgyalást folytatott.

Az EPP vezetője nem először járt Magyarnál Budapesten: néhány nappal a 2024-es EP-választás, három hónappal a Tisza megalakulása után is a magyar fővárosba jött Weber, hogy az EP-mandátumot szerzett hét tiszás politikus Európai Néppárthoz való csatlakozásáról tárgyaljon.
António Costa is Budapestre érkezik
Magyar Péter miniszterelnökkel találkozik António Costa, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke is szerdán.
Costa az előző hétfőn közölte, hogy augusztus 25. és szeptember 17. között felkeresi az Európai Unió tagállamainak többségét, hogy a tagországok vezetőivel egyeztessen többek között az EU következő hosszú távú költségvetéséről. Az évente tartott körút célja, hogy az Európai Tanács elnöke megismerje az uniós állam-, illetve kormányfők álláspontját és prioritásait.
Közlése szerint az idei megbeszélések középpontjában az EU következő hosszú távú költségvetése áll, de szó lesz a védelemről, a versenyképességről, az uniós bővítésről és Ukrajna támogatásáról is.
Nem hozták haza az EU-s forrásokat Magyarék
Mint ismert, nem felel meg a valóságnak a Tisza-kormány és Magyar Péter hetek óta sulykolt állítása, miszerint hazahozták az uniós forrásokat és teljesítették az összes brüsszeli feltételt.
