Az ideiglenes misszióvezető figyelmét felhívták arra is, hogy a bonni orosz főkonzulátusnak és a berlini Orosz Tudomány és Kultúra Házának bezárásáról rendelkező német kormánydöntést Oroszország „újabb lépésnek tekinti a kétoldalú kapcsolatok végleges tönkretételéhez vezető úton, amelyet pedig orosz és német politikusok és diplomaták építettek fel generációkon át”.

„Berlin tudatosan vállalta, hogy nyíltan provokál, amivel a célja az eszkaláció az orosz-német kapcsolatokban” – olvasható a közleményben, amelyben Moszkva kemény választ helyezett kilátásba a német hatóságok lépéseire.
Berlin kedden közölte, hogy az ügyben folytatott nyomozás eredménye szerint Moszkva megrendelésére történt az augusztus 4-i drónincidens a lipcsei repülőtéren. Emiatt az orosz nagykövetet bekérették a német külügyminisztériumba, tiltakoztak nála, és követelték, hogy Oroszország szeptember 18-áig zárja be a bonni orosz főkonzulátust és a berlini Orosz Házat. Ezenkívül a német diplomáciai tárca közölte, hogy megszigorítják az országba beutazó orosz állampolgárok ellenőrzését.
Az orosz misszióvezető visszautasította a vádat, mert szerinte az nem bizonyított, abszurd és ellentmond a józan észnek.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden szintén alaptalannak nevezte a vádat, megfelelő válaszlépéseket helyezett kilátásba, és felhívta a figyelmet arra, hogy szankcióit Berlin éppen a második világháború kirobbantásának évfordulóján jelentette be.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke szerdán a Telegram-csatornáján ugyancsak kifogásolta, hogy Berlin nem támasztotta alá bizonyítékokkal az Oroszországgal szembeni vádját, és megjegyezte, hogy „figyelembe véve a jelenlegi német vezetés által követett neonáci és mélyen oroszgyűlölő irányvonalat, ez a koholt szabotázs a legenyhébb büntetés a bűneiért”.
„Megérdemelnék, hogy közvetlen csapás érje az összes olyan német létesítményt, amely katonai felszerelést gyárt a (kijevi) banderista klikk számára, de más berlini helyszíneket is”
– írta a volt elnök és kormányfő.
„És ott vannak még annak az őrült bohócnak (Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek) a fenyegetései is az oroszországi polgári légiközlekedés ellen. Államfőnk ezt már a banderista rezsimnek az állami terrorizmus felé tett lépéseként jellemezte. A terroristákkal nem szoktak tárgyalni – tetteikre hasonló módon válaszolnak” – tette hozzá.
Medvegyev a terror támogatásával vádolta meg az európai országok vezetőit is, megjegyezve, hogy gyakran utaznak Kijevbe vonattal.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
