Unger Anna neve az elmúlt időszakban mindkét politikai oldalon komoly vitát váltott ki, miután a Tisza parlamenti többsége őt választotta az NVVH élére. Az új hivatal vezetője most egy fontos kérdésben fogalmazott meg egyértelmű álláspontot: szerinte nincs helye kivételezésnek, akkor sem, ha a vizsgált ügy valamelyik jelenlegi vezető politikushoz köthető.

A HVG-nek nyilatkozva Unger Anna kijelentette, hogy az NVVH minden ügyben ugyanazokat a szempontokat fogja alkalmazni, és mindenkit azonos elbánásban részesít.
Úgy fogalmazott: "nincs NVVH-light.”
Ez azt is jelenti, hogy ha az NVVH hatáskörébe kerül egy olyan ügy, amely Magyar Péterhez vagy a korábban általa vezetett Diákhitel Központhoz kapcsolódik, az sem kerülheti el a hivatal figyelmét.
A Diákhitel Központ kommunikációs szerződései miatt korábban a Transparency International Magyarország tett bejelentést a Közbeszerzési Hatóságnál. Az ügyben nyomozás is folyik; ez is szerepet játszhatott abban, hogy a Tisza-szavazók körében nagy vita alakult ki arról, miért nem a közvélemény által is támogatott Ligeti Miklós került a hivatal élére.
Unger azonban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mely ügyekkel kezdi meg munkáját.
"A koncepciós jelleg elkerülése miatt sem fogjuk megnevezni az első vizsgálatokat idő előtt. Először dolgozunk, aztán bejelentünk” - mondta.
Az NVVH elnöke szerint akkor is lehet dolga a hivatalnak, ha egy ügynek már nincs büntetőjogi következménye.
Állítása szerint minden közvagyonvesztéssel kapcsolatos ügyet fel tudnak majd tárni, függetlenül attól, hogy az adott esetben lehet-e még büntetőeljárást indítani.
Arra azonban nem adott részletes választ, hogy az új hivatal milyen konkrét többletjogosítványokkal vagy eszközökkel lehet eredményesebb a jelenlegi nyomozó hatóságoknál.
Unger szerint elsősorban az elszántság és a kitartás lesz a hivatal egyik legfontosabb fegyvere. A hivatal idei működésére a kormány 2,5 milliárd forintot biztosít.
Unger Anna kinevezését ugyanakkor szakmai körökben továbbra is kritizálják. A kifogások egyik központi eleme, hogy az új elnök szociológus végzettségű, miközben az NVVH tevékenysége jelentős jogi és büntetőjogi feladatokat is érint. Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter szerint
szakmailag nem lehet megfelelően megindokolni a választást, és azt is kifogásolta, hogy szerinte a szervezet vezetéséhez szükséges jogelméleti és gyakorlati tudást nem lehet pusztán szervezetépítési tapasztalattal pótolni.
(Origo)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
