Nem mindenben ért egyet Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter oktatással kapcsolatos elképzeléseivel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Nagy Erzsébet, a szervezet elnöke lapunk kérdéseire ugyan elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a miniszter korábbi nyilatkozatából kiragadott mondatokat nem tartja elegendőnek egy jelenlegi miniszteri álláspont megítéléséhez, ugyanakkor több, az interjúban felvetett elképzeléssel kapcsolatban egyértelműen elutasító álláspontot fogalmazott meg.
Nem mindenben ért egyet Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter oktatással kapcsolatos elképzeléseivel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Nagy Erzsébet, a szervezet elnöke lapunk kérdéseire ugyan elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a miniszter korábbi nyilatkozatából kiragadott mondatokat nem tartja elegendőnek egy jelenlegi miniszteri álláspont megítéléséhez, ugyanakkor több, az interjúban felvetett elképzeléssel kapcsolatban egyértelműen elutasító álláspontot fogalmazott meg.
Mint arról lapunk beszámolt, Lannert Judit egy korábbi, a Klubrádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte jelenleg azok választják a pedagóguspályát, akiknek „testhezálló” a magyar oktatási rendszer, és hozzátette: „ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”. A miniszter emellett a pedagógusbérek emelésének egyik akadályaként említette a rendszer szerinte pazarló elemeit, köztük a sok tantárgyat és a sok kisiskolát. A városi gimnáziumokat is példaként hozta, mondván, azok kisebbek az európai átlagnál.
A kijelentések közül azonban talán az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, hogy Lannert Judit az intézményvezetőkről úgy fogalmazott:
Én az összes igazgatót leváltanám.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője ezt követően távozásra szólította fel a minisztert. A politikus szerint még senki nem sértette meg és nézte le úgy a pedagógusokat, mint Lannert Judit, és azt is kifogásolta, hogy a tárcavezető elképzelései alapján nemcsak a kisiskolák, hanem kisebb városi gimnáziumok is veszélybe kerülhetnek.
A PDSZ szerint nem lehet fűnyíróelvvel bezárni az iskolákat
Nagy Erzsébet a kisiskolák bezárásával kapcsolatban már jóval határozottabban fogalmazott. A PDSZ elnöke szerint egy iskola megszüntetését nem lehet pusztán a gyermeklétszám alapján eldönteni.
A szakszervezet szerint különösen a kistelepüléseken jelentős az intézmények közösségmegtartó szerepe. Egy iskola ugyanis sok esetben nem csupán oktatási intézmény, hanem a település egyik legfontosabb közösségi és kulturális központja. Nagy Erzsébet szerint ezért egy iskola bezárása az egész település életére hatással lehet.
A PDSZ ugyan elismeri, hogy vannak olyan intézmények, amelyek ténylegesen elnéptelenedtek, és amelyeknél felmerülhet a működtetés kérdése, de ilyen esetekben is egyedi vizsgálatot tart szükségesnek. Meg kell nézni például, hogy a másik településre járó gyermekek számára biztosított-e az eljutás, van-e megfelelő iskolabusz, illetve nem vezethet-e az intézmény megszüntetése ahhoz, hogy egyes gyermekek kimaradjanak az oktatásból.
A szakszervezet tehát nem támogatja az általános, minden intézményre kiterjedő racionalizálást.
Nagy Erzsébet szerint „nem lehet általános szabály alapján bezárni a kisiskolákat”, hanem minden intézmény helyzetét, a település sajátosságait, a gyermekek érdekeit és a helyi közösség szempontjait külön kell vizsgálni.
Nem rúgnák ki az összes igazgatót
A PDSZ elnöke az iskolaigazgatók kérdésében még egyértelműbben elhatárolódott Lannert Judit kijelentésétől.
Egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy az összes iskolaigazgatót le kellene váltani
– szögezte le Nagy Erzsébet. A szakszervezet ugyanakkor régóta szorgalmazza, hogy az intézményekben dolgozóknak legyen valódi lehetőségük véleményt nyilvánítani saját vezetőjükről. Ennek érdekében bizalmi szavazás bevezetését tartják szükségesnek, amelynek során az intézmény dolgozói titkos szavazással dönthetnének arról, hogy elfogadhatónak tartják-e az igazgató munkáját.
A PDSZ szerint ez nem jelentene automatikus igazgatócserét. Éppen ellenkezőleg: azok a vezetők, akik élvezik a tantestület bizalmát és megfelelően végzik a munkájukat, megerősítést kaphatnának.
A pedagógusokról tett kijelentést inkább relativizálják
Lannert Judit pedagógusokról tett kijelentése kapcsán ugyanakkor Nagy Erzsébet igyekezett elkerülni, hogy közvetlenül minősítse a miniszter álláspontját. A PDSZ elnöke szerint mindenekelőtt magát Lannert Juditot kellene megkérdezni arról, hogy ma is fenntartja-e korábbi véleményét. Nagy Erzsébet úgy látja, amíg erre nincs válasz, nem lenne helyes egy évekkel korábban elhangzott, szerinte kiragadott mondat alapján megítélni a miniszter jelenlegi álláspontját.
A szakszervezet ugyanakkor egyértelművé tette saját álláspontját:
a PDSZ szerint a pedagógusok önállóan gondolkodó, kreatív és innovatív szakemberek, és mindennapi munkájuk éppen ezt bizonyítja.
Nagy Erzsébet szerint a korábbi mondat egy olyan „előásott félmondat”, amely alkalmas lehet valakinek a lejáratására. A PDSZ elnöke szerint inkább a magyar közoktatás valódi problémáival kellene foglalkozni.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
