A Kyiv Independent beszámolója szerint helyi idő szerint délután három órakor szólaltak meg a légvédelmi szirénák az ukrán fővárosban, és nagyjából fél órával később robbanások történtek a központban.

A város polgármestere először csak annyit közölt, hogy a támadásban megrongálódott egy épület, amiről annyit árult el, hogy nem lakóház volt. Vitalij Klicsko elmondása szerint a támadásban öten sebesültek meg, akik közül négyet kellett kórházba szállítani.
Később Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az SZBU épületét érte támadás. Az államfő közlése szerint egy orosz drón találta el az épületet, ami a szervezet ideiglenes vezetőjének irodáját célozta.
Zelenszkij elmondta, hogy beszélt a vezetővel, és arra utasította, hogy megfelelő, és ha lehet, arányos módon válaszoljanak a támadásra, amint megfelelően felkészültek rá.
Az SZBU a héten azzal került be a hírekbe, hogy szerda reggel lövöldözésig fajult egy konfliktust a szervezet és a katonai elhárítás (HUR) között: a két szolgálat emberei Kijev Dnyiprovszkij negyedében, a nyílt utcán keveredtek példátlan összetűzésbe, amelyben a HUR három embere is megsérülhetett.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
