Névtelen minisztériumi és kormányhivatali dolgozók festettek lesújtó képet a Tisza-kormány államigazgatásáról a Redditen. Beszámolóik szerint több tárca hónapokkal a kormányváltás után sem állt fel teljesen, hiányoznak az alapvető szervezeti szabályzatok, elhúzódik az ügyintézés a minisztériumok osztályain. A bizalmatlanság miatt az érdemi feladatok egy szűk, túlterhelt körre összpontosulnak. A hozzászólások hitelessége nem ellenőrizhető, de a Redditen korábban is számos olyan belső információ jelent meg, amely később igaznak bizonyult.

Közel négy hónappal a Tisza-kormány megalakulása után még mindig nincs érdemi a minisztériumokban – lényegében ezzel a felütéssel indult vita a Redditen arról, hogy mi történik a kormányváltás óta a központi államigazgatásban. A diskurzust egy magát a Kapitány István vezette minisztérium munkatársának nevező felhasználó indította el. Beszámolója szerint a tárcánál a kormányváltás óta gyakorlatilag nem indult el az érdemi munka.
Ezt írta:
„A Gazdasági és Energetikai Minisztériumban eléggé unatkozunk a kormányváltás óta. Se egy normálisan megírt statútumrendelet, se SZMSZ, semmi, gyakorlatilag fel sem állt a minisztérium.”
A hozzászóló azt állította, hónapról hónapra azt ígérik nekik, hogy hamarosan valóban működni kezd a szervezet, ebből azonban egyelőre keveset érzékelnek.
Minden hónapban azt mondják, hogy a következő hónapban tényleg elkezd működni a minisztérium, de az eddigi tapasztalatok alapján idén már nem készülünk komolyabb munkákra
– írta. A bejegyzés alatt rövid időn belül több olyan komment jelent meg, amelynek szerzője minisztériumi, központi kormányhivatali vagy megyei államigazgatási dolgozóként mutatkozott be. Beszámolóik alapján azonban nem mindenhol ugyanaz a helyzet: miközben egyes tárcáknál állítólag szinte megállt az élet, máshol éppen a túlterheltség okoz súlyos problémákat. Egy központi kormányhivatalban dolgozó, kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kommentelő azt írta, náluk éppen az ellenkezője tapasztalható.
„Mi beledöglünk a munkába konkrétan. Kapcsolatban vagyunk minisztériumokkal, és látjuk, hogy takaréklángon mennek a dolgok.”
Tapasztalatai szerint a Pénzügyminisztérium, valamint a szociális és az oktatási tárca enyhe kivételt jelent, ezekben ugyanis érzékelhetőbb az aktivitás. Egy másik hozzászóló szerint az Igazságügyi Minisztériumban szintén sok a munka, ám az új vezetés a feladatokat nem egyenletesen osztja el.
„Az látszik, hogy a kormány sokkal kevesebb emberre akar több munkát pakolni. Egyszerűen nem számolnak azzal, hogy ennyi emberük van a feladatokra, egy szűkebb stábra osztanak ki szinte minden munkát.”
A kommentelő ezt azzal magyarázta, hogy az új politikai vezetés vélhetően nem bízik a korábbi apparátus minden tagjában. Ha valóban ez történik, az egyszerre idézhet elő két, látszólag ellentétes jelenséget. miközben a tisztviselők egy része feladat nélkül marad, a vezetés által megbízhatónak tartott szűk kör túlterheltté válik.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) helyzetét egyetlen szóval jellemezte az egyik hozzászóló: „Semmi.” „KBM semmi, GEM-be is csak kávézni jaárnak be a haverok. PM-be is csak egy-ket szűk stáb az ami pörög."
Egy másik kommentelő már azt írta, hogy a Honvédelmi Minisztérium, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium kivételével szinte mindenhol hasonló a helyzet. Hozzátette azonban: szervezeti és működési szabályzat ezeknél a tárcáknál sincs, és „atomhajtásról” sem lehet beszélni.
Akár kétszer-háromszor hosszabb lehet az ügyintézés
A szervezeti bizonytalanság következményeit már a területi államigazgatásban is érzékelhetik. Egy megyei szinten dolgozó hozzászóló szerint azokban az ügyekben, amelyekben korábban egy-két hét alatt megszületett a határozat, most legalább egy hónapot, de esetenként a teljes, hatvan napos határidőt is kivárják.
„Ha jön egy állampolgári megkeresés levélben, ott kiadták, hogy meg kell várni a harminc napot a válasszal.”
Egy másik hozzászóló szerint a helyzet annak a következménye, hogy megfelelő szervezetirányítási tapasztalat nélkül neveztek ki embereket a tárcák élére.
„Ez van, amikor középszerű ügyvédeket bíznak meg több száz fős államigazgatási szervezetek irányításával.”
Súlyos bírálatokat kapott a kormány személyzeti politikája
A vita egyik résztvevője szerint szakmai szempontból az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban (OGYM), szervezetileg pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) alakult ki a legsúlyosabb helyzet. Azt írta:
- OGYM = tele van kívülről jött kutatóval, szakértővel, akik dolgoznak, mint az állat, de ingyen, mert nincs semmilyen szerződésük, megbízásuk. Eközben a beosztott dolgozók és középvezetők bejárnak, letöltik a napi előírt munkaidőt, de csak ülnek egy szobában vagy raktárban, nem csinálnak semmit, persze a korábbi jövedelmüket megkapják.
- VM = nincsenek államtitkárok, helyettes államtitkárok, semmilyen SZMSZ, mindenki csak bonyolult arcal rohangál, de senki nem csinál semmit. Mondjuk ez a helyzet logikus következménye annak, ha egy nulla szakmai tapasztalatú ügyvédjelöltet nyomnak miniszternek.
Ennél is általánosabb problémának nevezte azonban a kormány humánpolitikai gyakorlatát.
„Az összes minisztériumban, az egész kormányban fájdalmasan tragikus a HR-politika és -fejlesztés, főleg a pályázatok botrányosak.”
A kommentelő szerint ennek következménye, hogy az új vezetés több helyen korábbi NER-es vagy fideszes tisztségviselőket volt kénytelen gyorsan előhúzni és államtitkári, illetve más vezetői pozícióba helyezni.
Mások konkrét vezetők felelősségét is felvetették. Az egyik hozzászóló azt állította, hogy Ruff Bálint „a saját embereivel már négy hónapja” nem végez érzékelhető munkát. Egy újabb komment szerint a KBM-ben szintén nincs érdemi előrelépés, a Gazdasági és Energetikai Minisztériumban pedig „csak kávézni járnak be a haverok”. Ugyanez a hozzászóló úgy látta, hogy a Pénzügyminisztériumban is csupán „egy-két szűk stáb” dolgozik teljes fordulatszámon.
A külügyben további leépítések és tisztogatások jönnek?
A Külügyminisztériumban dolgozó kommentelő egy kérdésre azt írta legalább 40 külképviselet bezárása várható. Így magyarázta az okokat:
„Megszorítások, nem akarják fenntartani a külképviseleteket plusz egy teljesen új külpolitikai irányba (amibe leginkább az EU felé tolódás) nem fér bele olyan helyeken külképviseletek fenntartása, ahol nincs érdekünk. Azt nem tudni pontosan hol fogják bezárni, de ha tippelnem kéne Afrika számos országa, Ázsia és Latin-Amerika is belefog esni".
Névtelen állítások, mégis figyelmeztető jelzések a minisztériumok világából
Fontos hangsúlyozni, hogy a Redditen megjelent hozzászólások névtelen szerzőktől származnak. Nem ellenőrizhető, valóban az általuk megnevezett minisztériumokban és kormányhivatalokban dolgoznak-e, ezért állításaikat nem lehet bizonyított tényként kezelni. De a Világgazdasághoz is hasonló információk jutottak el.
A beszámolók egybehangzó elemei ugyanakkor figyelemre méltók: több helyen hiányzó szmsz-ről, tisztázatlan hatáskörökről, bizalmatlanságról, aránytalan munkamegosztásról, gyenge személyzeti politikáról és lassuló ügyintézésről írtak. A Redditet sem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról: a fórumon korábban is jelentek meg olyan, munkahelyekről vagy állami szervezetektől származó belső értesülések, amelyek később szélesebb nyilvánosságot kaptak vagy más forrásból is megerősítést nyertek.
Magyar Péter abszolút filmszínháza jótékonyan leplezi a minisztériumok elakadását, a lefagyott munkafolyamatokat. A névtelen beszámolók alapján indokolt az egyik posztoló kérdése, hogy
„Mondjuk, ha fizetünk egy sereg embert, aki ezért nem dolgozik, akkor talán nem a legjobban bánunk a közpénzzel, nem?"
Hadházy Ákos kritikájára választ adott Gajdos László miniszter
A Redditen megjelent panaszokkal szinte egy időben Hadházy Ákos is arról számolt be, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztériumban hónapokkal a kormányváltás után sem tisztázottak megfelelően a feladat- és felelősségi körök. A volt országgyűlési képviselő közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, hogy pontosan milyen feladatokat látnak el a minisztérium helyettes államtitkárai. A tárca válaszában azt közölte vele, hogy külön feladat- és hatásköri leírás nem készül számukra, mert azt a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Csakhogy a minisztériumnak – saját válasza szerint – jelenleg nincs elfogadott SZMSZ-e, ezért a konkrét felelősségi körökről sem tudott tájékoztatást adni.
Hadházy ebből arra következtetett, hogy két lehetőség van: vagy valóban káosz uralkodik a minisztériumban, vagy a tárca nem mond igazat. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter élesen visszautasította a vádakat. Azt írta Hadházynak, hogy az „információhiányból adódó tévedései” nem állják meg a helyüket, és a képviselő két rossz lehetőségével – a káosszal és a hazugsággal – szemben létezik egy harmadik magyarázat. Gajdos szerint a minisztérium SZMSZ-e már hónapokkal ezelőtt elkészült, de még jóváhagyásra vár, ahogyan több más tárca szabályzata is ( ez alátámasztja a Reddit poszt állításait is).
A Gajdos-Hadházy-csörte azért különösen érdekes, mert részben megerősíti a Redditen megszólaló névtelen tisztviselők egyik fontos állítását, az új kormány több minisztériumának hónapokkal a megalakulása után sincs elfogadott szervezeti és működési szabályzata. Enélkül pedig érdemi munkát alig lehet végezni.
(Világgazdaság)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
