Magyar Péter azt követően írt erről, hogy a héten a dízel literenkénti kiskereskedelmi átlagára jócskán megugrott, 73 forinttal a korábbi védett ár fölé került. Az új rendszer kidolgozásáról szóló információt a Magyar Nemzet megkeresésére iparági szereplők is megerősítették.

Ugyanakkor nem árt néhány dolgot felidézni a bejelentéssel kapcsolatban. Az egyik az elszabaduló világpiaci környezetre való hivatkozás.
Olybá tűnik, a geopolitikai helyzet alakulása meglepetésként érte a kormányt.
A miniszterelnök június 17-i posztjában jelentette be az Orbán-kormány által korábban, az üzemanyagokra bevezetett védett árak megszüntetését. Ezt követően Magyar Péter és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is több fórumon azzal indokolta a tervezett lépést – amit később az Országgyűlés megszavazott –, hogy a geopolitikai helyzet kedvező irányba alakul, a nyersolajárak alacsonyan vannak, így bizonyos, hogy a hazai, piaci üzemanyagárak is tartósan a védett szintek alatt maradnak, ami a benzin esetében 595, a dízelnél pedig 615 forint.
Csakhogy akkor több szakértő, a Fidesz-frakció és a Magyar Nemzet is arra figyelmeztetett:
a közel–keleti háborús konfliktus korántsem oldódott meg, ellátási problémák adódhatnak, és a forint árfolyama sem betonbiztos.
A másik említésre érdemes pont a mai bejelentésben az, hogy az új rendszernek nem szabad hozzájárulnia a készlethiányhoz. Ez könnyen megoldható, és a védett árakat szabályozó rendelet nyújtott erre megoldást: a garantáltan alacsony tarifákat csak magyar rendszámú autók vezetői vehették igénybe.
Ez a kitétel kikerült a Tisza által foganatosított szabályok közül, így, bár a miniszter rendeleti úton megfoghatná az árakat, eddig – hivatalosan – nem tette, a kormányzati kommunikáció szerint azért, mert azzal a benzinturizmus beindulását kockáztatta volna.
Hogy volt mégis némi belenyúlás nem hivatalos csatornákon, arról erős sejtéseink lehetnek.
A harmadik figyelemfelkeltő kifejezés a miniszterelnök posztjában pedig ez: mielőbb hathatós és célzott segítséget kívánnak nyújtani az autósoknak.
Ez alapján úgy tűnik, a vidéki kis benzinkutakat üzemeltető vállalkozók ismét hoppon maradhatnak, ami nem szerencsés.
Meglehet, csak kimaradt a rövidke bejegyzés szövegéből a magyar üzemanyagos kisvállalkozók védelmének említése.
Egyúttal az is felmerülhet, hogy ezúttal az egyébként pénzügyileg kiválóan teljesítő olajipari nagyvállalatoknak kell magukra vállalniuk az autósok segítésének anyagi terhét. Jelenleg ugyanis ez tűnik az egyetlen járható útnak.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
